Valami egészen új dolog kezdődött el Szolnokon, most megértettük az üzenetét

Ha beszélni tudna, mesélhetne például arról, amikor még nem a fővárosból mondták meg, hány az óra. Régen ugyanis mindenki a belvárosi harang kondulásához igazította az időmérőjét, mert itt akkor volt dél, amikor pont Szolnokon állt a legmagasabban a nap. 

Szólhatna a nádfedeles várost a vörös kakas felbukkanásától a torony erkélyéről vigyázó tűzőrökről, vagy akár arról a balszerencsés osztrák tábornokról is, aki addig figyelte innen a közeledő magyar honvédeket, míg a figyelmetlen harangozó alaposan a fülébe nem kondított a hangszerével.

Az sem akármilyen történet a régi toronyról, amikor egy földrengéskor kis híján fejjel bukott a mellette levő portára, alig sikerült némi furfanggal visszabillenteni a talpára.

Mindez a múlt, az új tetővel új történetek kezdődnek a toronyban is, amelyek között, reméljük, lesznek jobbak is az elmúlt századok históriájánál. Fentről ugyanis nem csak andalgó párokat, vidáman futkározó gyerekeket, tekintélyes méltósággal sétáló polgárokat és hazabotorkáló korhelyeket lehetett látni, hanem volt, amikor katonacsizmák dübörgése, az égen rajokban közeledő halál moraja verődött vissza a falakról.

Az új tető jövőnek szóló időkapszulájában bizonyára benne lesz az erről a reménységről szóló üzenet is. Úgy legyen!