Nem mese, hanem törvényszerűség – ezért kellene komolyan vennünk a színházi szabályt

Régi színházi szabály, hogy ha a színpadon van egy puska, az el is sül a darab végére. Nem kerül oda ok nélkül, így valószínűleg senkit nem lep meg a végső durranás. Amikor összemegy a függöny, a közönség tapsol, feláll, veszi a kabátot és hazasétál. Az élet megy tovább. 

A színházi szabály érvényesül, de most Európa a színpad

A mindinkább cirkuszra hasonlító Európa nevű nagy színpadon most nagyon sok, egyre szaporodó puska van, és félő, hogy sokan szeretnék előbb-utóbb működésbe hozni őket. Többek között egy német–orosz háború rémképét is lebegtetik földrészünk fölött, amiről nekünk, magyaroknak, ezen belül a szolnokiaknak már vannak baljós tapasztalataink. Mi voltunk ugyanis az ország egyik legjobban szétbombázott városa, amit egyformán köszönhetünk az összes, erre megforduló hadviselő félnek. Ha ezek a valóságos fegyverek egyszerre megszólalnak, biztos, hogy utólag senki sem fogja megtapsolni őket, és az sem kizárt, hogy nem marad közönség sem a zárófelvonásra. Egy bölcs európai politikus, Habsburg Ottó mondta egyszer, hogy a történelmi emlékezet legfeljebb három nemzedékre terjed. Onnan már kezdődik az össznépi felejtés. Ebben benne volt saját keserű tapasztalata is, hiszen egy uralkodóház tagjaként nagyon közelről szembesült a „fafejű és vaskezű kor”, a múlt század tévedéseinek súlyával. Most itt állunk, olyan helyzetben, amikor nagy szükségünk volna hozzá hasonló világos elmékre, hogy ne kövessük el újra elődeink hibáit, de ők ma a jelek szerint fájdalmasan hiányoznak földrészünk közéletéből