Bezzeg az én időmben más volt a nyári szünet

Vegyes érzéseket vált ki belőlem az iskolai nyári szünetet. Valahogy meg kell oldani, hogy mit csináljanak a gyerekek több, mint két hónapon keresztül. Hirtelen nem is tudom, hogy mitől vagyok stresszesebb: attól, hogy elmennek csavarogni, vagy attól, hogy egész nap otthon ülnek és gépeznek. Mert valójában akár ez utóbbival is el tudják ütni a napjukat, online kapcsolatban a többi baráttal, akik szintúgy otthon ülnek a hűs szobában és nyomják a kütyüt. De addig is biztonságban vannak fizikailag – mondhatnánk. De nem mondjuk, mert tudjuk jól, hogy ez a mentális állapotra korántsem vonatkozik, ráadásul roppant egészségtelen. Meg azt is tudjuk, hogy amikor mi voltunk gyerekek – és még csak a kiváltságosoknak volt otthon egy Sega, vagy egy Nintendo – akkor mennyire kalandos volt a nyár.

Régen más volt az iskolai nyári szünet - gyereknek, szülőnek egyaránt

Bezzeg az én időmben - ez az a mondat, amit szándékosan kerülök, mert legalább százévesnek érzem magam tőle. De azért nem lehet megúszni ezt az összehasonlítást. Én lakótelepen nőttem fel, idősebb unokatesókkal és azok barátaival körülvéve. Számítógépes játék még csak elvétve volt, és a Super Mario sem kötött le minket egész nap (legfeljebb egész éjszaka). Leginkább csavarogtunk. Nem mondom, hogy nem csináltuk hajmeresztő dolgokat, (Illetve csak ők. Én sose.) de mindig volt aki vigyázott rám, mindig volt hova felruccanni egy szendvicsre, volt köztéri kút ahol megtöltöttük a kulacsunkat és mindig volt valakinél egy-két húszas szotyira. A szüleink nem tudták pontosan, hogy merre vagyunk, de hát estére csak hazakeveredtünk - szigorúan lámpaoltásra, ami azt jelentette hogy amikor a közvilágítást felkapcsolták, akkor indulni kellett haza. 

Most ez a lehetőség is riasztó számomra, holott felelős szülőként telepítettem már olyan applikációt a gyerekek telefonjára, amin keresztül látom, mikor merre járnak. Egyelőre legalábbis, mert most még nem feszélyezi őket a megfigyelés. Aztán majd kamaszkorban meglátjuk mi lesz.

 De azért irigylem a szüleimet. Mert nekik nem kellett azon idegeskedni, hogy merre csavargok, vagy hogy mennyit ülök a gép előtt...