Sok a forradalmak körül keringő megválaszolatlan kérdés

Vajon ’56 őszén honnan vették a pimasz merészséget az októberi fiatalok, hogy ujjat húzzanak a szovjet nagyhatalommal? Életkori sajátosság lenne csupán az, hogy a felnőtté válás küszöbén ki akarja tombolni magát az ember?

Brahiból balhézik, lázad a kőbe vésett szabályok ellen? Tombol a kamaszkori adrenalin, ami miatt valahogy le kell vezetni a feszültséget? Van nemes szándéka a hepajnak, vagy csupán erőfitogtatás az? Valós-e az ellenségkép, esetleg ifjonti férfias játékból kezdődik a csetepaté? Hirdetnek-e győztest?

Vajon a ’48-asok és az ’56-osok bátrak voltak, vagy felelőtlenek?

A forradalmak spontán törnek ki. Ha minden feltétel adott a tűzhöz, akkor akár az egész világ lángra lobban. Százhetven évvel ezelőtt a pislákoló nemzeti öntudat és a lelkes ifjúság volt a szikra, hatvan éve a szovjet- és kommunista-ellenes békés tüntetések.

A tiltott véleménynyilvánítás hangos lázadást, utcai harcokat hozott, mire végül megérkezett a valódi ellen is, ami miatt ma nem piszkos tömegverekedésekről, hanem hófehér tisztaságú indítékra húzott véráztatta magyar lobogókról, becsületes forradalmakról, s az abból kiteljesedő, szent szabadságharcokról beszélünk manapság.

Vajon a márciusi és októberi ifjak tudatában voltak-e annak, hogy az életükkel játszanak: a ’48-asok pengeélen táncolva, az ’56-osok davajgitárt pengetve?

Vajon van-e ma igazi ellenségünk? Vajon vannak-e vérmes, nyughatatlan fiataljaink, akik állnák a sarat? Vajon hol kezdődik a hazafiság?

Mészáros Géza