VÉLEMÉNY

2017.09.19. 18:20

A sportudvar akkor az igazi, ha élményektől hangos

Új sportudvarnak örülhetnek a tiszapartis diákok, akik már „hivatalosan” is birtokba vehetik az újabb, jól megérdemelt létesítményt.

Térségünket járva, környezetünkben szemlélődve, gyakran látok épülő sportkomplexumokat, melyek rendre a legfiatalabbaknak készülnek.

Mondhatnánk közönyösen, mi sem természetesebb annál, hogy ami elavult, azt felújítjuk, majd átadjuk azoknak, akiket „illet”.

Azt hiszem, az ifjúság sportolási lehetőségei esetében ennél sokkal többről van szó.

Napjainkban, amikor azt látjuk, hogy gyermekeink a számítógép előtt ülve élik mindennapjaikat, elmerengnek a tabletek és az okostelefonok virtuális világában, a sportnak óriási szerepe van, azoknak a létesítményeknek pedig nemkülönben, amelyek a mozgást hivatottak szolgálni.

Egy sportudvar azonban akkor éri el igazi célját, ha mosolygó, mozogni vágyó fiatalokkal telik meg, ha a grund közösségi eseményektől és élményektől hangos.

Az élményekhez persze el kell vezetnünk a diákokat, s a mozgás iránt érdeklődőket.

Tévedés ne essék, mindez nem az ő felelősségük, annál inkább szülőké és pedagógusoké.

Kézen fogni, megismertetni, megszerettetni. Talán ez a három fogalom tudja csak a grundokra csalni a fiatalokat.

Büszkék lehetnek új udvarukra a Tisza-parti nebulók, és remélem, a létesítmény üde színfoltja lesz az iskola életének.

A jó alapok megvannak, s biztos vagyok benne, hogy az említett három szó is értelmet nyer, az új sportudvar pedig sok élménnyel gazdagítja majd a rajta mozgó diáksereg mindennapjait.

Hartai Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!