2017.12.11. 18:00
Tényleg fontosabb a pia, mint tető a fejünk fölé? — aki nem akarja, azon nem lehet segíteni...
A napokban egy utcai szociális munkással jártuk be Szolnok utcáit, fedél nélkül élőket kerestünk fel. Ilyenkor télen este tízig járják a segítők a várost, fokozottan figyelnek a mínuszok miatt a rászorulókra, a hajléktalansegítő szolgálat munkatársai éppúgy, mint a polgárőrök.
Amellett, hogy meleg tea is van náluk, elsődleges céljuk, hogy megpróbálják rábeszélni ezeket az embereket, a hideg utca helyett a krízisszállót válasszák éjjeli menedéknek.
Sokan belátják közülük, ebben az időben nem érdemes szenvedni, kockáztatni az életet.
Ám mindig vannak olyanok, akik ilyenkor sem hajlandóak bemenni a szállásra ilyen-olyan indokkal, ami néha kizárólag annyi, hogy bent tilos az alkoholfogyasztás.
Egy nagyobb városban még csak-csak el lehet bújni a segítők szemei elől, de egy kisebben, például Mezőtúron, ahol szinte mindenki mindenkit ismer, ez már nem olyan egyszerű.
Egyes nagyobb településeken jóval megszokottabb (sajnos) a fedél nélkül élők és a kéregetők látványa, ezáltal a lakosság immunissá válik rájuk egy idő után, ám falun vagy kisvárosban könnyen megbotránkozást kelt ezeknek az embereknek a látványa.
Egy kistelepülésen ugyanis mindig van egy rokon vagy barát, aki segít, vagy ha nem, hát az önkormányzat is könnyebben tudja orvosolni a problémát.
Mezőtúron is megpróbáltak segíteni annak a hajléktalannak, aki beköltözött a város főterére.
Nem jártak sikerrel, pedig számtalan lehetőséget ajánlottak fel számára. Maradt hát a törvény mint eszköz, szigorították a közösségi együttéléssel kapcsolatos helyi rendeletet.
Mert aki nem akarja, azon nem lehet segíteni...
Molnár-Révész Erika