ELISMERÉS

2019.11.05. 07:00

A tiszajenői Lólé Zsolt kapta az Év polgárőre kitüntetést

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a tiszajenői Lólé Zsoltot az Év Polgárőre kitüntetésben részesítette.

Kovács Berta

Forrás: Országos Polgárőr Szövetség

A polgárőr a rangos díjat – a többi kitüntetettel együtt – az Országos Rendőr-főkapitányság audi­tóriumában megtartott 1956-os ünnepségen vehette át. Ezt megelőzően pedig szűkebb hazájában fogadhatta a gratulációkat: szep­temberben ugyanis ő lett Jász-Nagykun-Szolnok megyében a hónap polgárőre.

– Örültem az elismerésnek nagyon! Úgy tudtam meg, hogy díjat kapok, hogy egyszer csak felhívtak a megyei szervezettől. Ők terjesztettek fel e kitüntetésre, az elnökség egyhangúlag el is fogadta a javaslatot – nyilatkozta Lólé Zsolt, aki 2014-ben lépett be a Tiszajenői Polgárőr Egyesületbe.

Lólé Zsolt 2015 óta vezeti nagy odaadással a Tiszajenői Polgárőr Egyesületet. Most az Év polgárőrének választották
Fotó: Beküldött fotó

– Harminc évvel ezelőtt, 1989-ben költöztünk a faluba, azóta itt élek. Amikor megszületett a két unokám, úgy éreztem, tennem kell valamit a település biztonságosabbá tétele érdekében. Akkoriban ugyanis elég sok volt a lakásbetörés a faluban.

2014-ben lettem polgárőr, és még abban az évben meg is választottak az egyesület elnökének. Az előző vezető ugyanis munka mellett nem tudott kellő időt fordítani a feladatokra, viszont abban sokat segített nekem, hogy öt év alatt idáig fejlődhessen a szervezetünk.

Láttam, hogy nagyobb létszámot kell toborozni, és fiatalítani sem árt.

Ezt a munkát, amiért mi nem kapunk pénzt, csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, kell valaki, aki bármikor elérhető és összefogja a csapatot. Úgy érzem, ez sikerült is. Sokat fejlődött a polgárőrségünk az elmúlt évek alatt. Jelenleg 37 polgárőrünk van, és nemcsak Tiszajenőn, hanem más településeken, Tiszavárkonyban, Vezsenyen is teljesítünk szolgálatot, a szomszéd falvakban is mi biztosítjuk a rendezvényeket.

De például Szolnokon is dolgozunk, ott vagyunk a városnapon. Vagy a Jász Világtalálkozón is a megyében, megyünk, ahová hívnak minket, országos szinten is, voltunk többek között a Balatonnál is.

Sőt, részt vettünk a határvédelemben, Röszkén, Ásotthalmon, Mórahalomnál. Az Országos Polgárőr Szövetségtől kaptam is dicséretet az ott végzett munkánkért.

Persze legfőképp Tiszajenőn tevékenykedünk, itt olyan programokból is kivesszük a részünket, mint a település rendbetétele. Folyamatosan járőrszolgálatot teljesítünk napi szinten, felváltva, ennek persze az a feltétele, hogy legyen egy kiváló csapatunk. Ha kapunk egy riasztást, például eltűnt személyt kell keresni, akkor öt-hat főt rögtön tudok mozgósítani – sorolta tevékenykedésüket a díjazott polgárőr.

A mozgalmas évek alatt voltak persze olyan események, történések, melyek emlékezetesek maradtak.

– A faluszéli házakhoz, a tanyavilágba is kijárunk segíteni az időseknek. Nemrégiben feltűnt, hogy az egyik lakónál nincs mozgás. Nagy nehezen bejutottunk, és láttuk, hogy nincs magánál, sürgős segítséget igényel. Fél órán keresztül végeztünk újraélesztést, amíg csak meg nem érkeztek a mentők. Sajnos végül nem lehetett megmenteni az érintettet – sajnálkozott a történteken.

Persze az esetek többsége nem ilyen szomorú kimenetelű.

– Egyszer egy idősebb férfival találkoztunk, aki itt kóborolt. Miskolc felől jött, eltévedt, és azt sem tudta, hogy került ide. De jó is, hogy megtaláltuk, szüksége volt a segítségre, mint kiderült, gyógykezelés alatt állt és elcsavargott – mesélte Zsolt, a határvédelemben teljesített szolgálatuk időszakból is visszaidézve pár kalandot.

– Mórahalmon jött be pár éve a legtöbb migráns, ott sátoroztak a szabadban, gyerekekkel, be kellett kísérni őket a befogadóállomásra. Az ottani szolgálatunk első napján kilenc migránst mi fogtunk meg, pedig ketten voltunk mindössze. Mentünk utánuk kocsival, és megállítottuk őket. Megesett az is, hogy egy körözött személyt nekünk sikerült megfognunk, akit a határvédelem már keresett. Felfigyeltünk erre a személyre, el akart menekülni, de körbevettük és értesítettük a határvédelmet. Rengeteg pénz és igazolványok voltak nála.

Olyan is volt, hogy kukoricásból kellett összeterelgetni a migránsokat. Szerencsére sosem kerültünk konfliktusba, nem volt velük összetűzésünk, valahogy szót fogadtak, pedig nálunk ugye nem volt fegyver.

A lakosság pedig mindenütt nagyon örült a jelenlétünknek.

Tavaly egy migráns Tiszajenőre is idekeveredett. Vezseny felé tartott gyalog az úton. Megállítottuk, tudakoltuk, ki ő, honnan jön, hová megy, de nem tudta igazolni magát, így szóltunk a körzeti megbízottnak és a gondjaira bíztuk – mesélte.

– Tiszajenőn az volt igazán emlékezetes eset, amikor 2018-ban egy férfi a vasúti átjáróban keresztben állt meg a kocsival és az rátámadt az intézkedő rendőrre, aki kénytelen volt rálőni. Pont akkor tartottuk a közgyűlésünket, mikor ideszóltak, 18 fővel ki is vonultunk gyorsan a helyszínre. Körbekerítettük a környéket, megállítottuk a buszforgalmat.

Három éve pedig gyűjtést is szerveztünk egy helyi kislánynak, akinél agydaganatot állapítottak meg. Az egyesület tagjai mellett mások, kívülállók is adakoztak a jó ügy érdekében.

Lólé Zsoltnak pedig sikerült is megvalósítania azt, ami voltaképp a polgárőrök közé vitte: nagyrészt nekik köszönhetően pár év alatt Tiszajenőn jelentősen visszaesett a betörések száma, biztonságossá vált a falu.

– Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a lakosok ma már bizalommal fordulnak hozzánk, ami kezdetben nem volt jellemző – emelte ki a díjazott. – Most már gyakran keresnek minket, nálam is van mindig a telefon, szólnak, ha gyanúsat tapasztalnak, mi pedig megyünk.

Horthy Zoltán körzeti megbízott is rögtön jelzi, ha elkél a segítség, például le kell zárnunk egy utat. De egyébként is nagyon jó a kapcsolatunk a rendőrséggel, az itt élőkkel.

Őrködik az egész család

Zsolt nem egyedül pol­gárőrködik a családból. Két fia van, ők is Tiszajenőn élnek, és kiveszik részüket a szolgálatokból, együtt is szoktak járőrözni. Nem idegen e tevékenység Zsolt feleségétől sem, aki szintén tagja az egyesületnek. Másik két hölggyel együtt szoktak szolgálatot teljesíteni.

– Ennek ellenére megesik, hogy kapok otthon, amiért olyan sokat távol vagyok, de ezt a munkát csak szívvel-lélekkel lehet végezni – jegyezte meg nevetve az Év Polgárőre.

Kiemelt kép: Országos Polgárőr Szövetség

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!