Látnivalók

2020.09.10. 11:30

Ezernyi érdekességet rejtenek a jászkunsági kistelepülések

A nyárias szeptemberi idő megannyi szabadidős programot, kikapcsolódási lehetőséget ígér. Ebben az időszakban érdemes felkeresni a megye kistelepüléseinek kevéssé ismert épített emlékeit, látnivalóit is. Összeállításunkban az egyes falvak különlegességeit vettük górcső alá.

Munkatársainktól

Mozdonnyal és hozzá illő személyvagonnal állítanak emléket a hajdani Ceglédet Tiszajenővel összekötő kisvasútnak. A korabeli szerelvényt a MÁV bocsátotta a település rendelkezésére.

Fotó: Mészáros János

– Nálunk a katolikus templom nevezhető igazi különlegességnek, melyet szívesen megmutatunk a faluba érkezőknek. Tudni kell róla, hogy a faanyaga az erdélyi Zágonból származik. És bár az épület modern padlófűtéssel rendelkezik és légkondicionált, ennek ellenére ma is őrzi a régi hagyományokat – beszélt a helyi látnivalókról Kőröstetétlen polgármestere, Pásztor Imre.

Mezőhék egyik ismert látnivalója a Kövér-kápolna. A kistelepülés nagy múltú emlékműve letűnt korok gazdagságát hirdeti.

– Egy örmény származású kereskedőcsalád telepedett le Mezőhéken még a múlt században. Hatalmas birtokot igazgattak, jószágok, földek és pompás főúri kastély is volt itt – mondta Fórizs Ágnes Karolina, a község polgármestere. A kápolna szintén ezekben az időkben épült, és amellett, hogy a család végső nyughelyeként szolgált, istentiszteleteket szintén tartottak itt. – Az idők alatt végül majdnem minden az enyészeté lett. A kápolnát szó szerint az utolsó pillanatokban, 2007-ben sikerült megmenteni. Egy pályázati forrásból feljavítottuk a szerkezetét, és még egy sor kisebb-nagyobb munkálat következett. Ma egyfajta múzeumként működik – részletezte.

Mesterszállás igazi gyöngyszeme a Rózsafüzér Királynője katolikus templom. Az épület már százhuszonöt éves, az istentiszteletek, egyházi ünnepek és rendezvények állandó helyszíne.

– Különleges ez az idei év, hiszen éppen százhuszonöt éve, Kisasszony napján szentelték fel. Egy földhalomra épült, a szerkezete ezért időről időre némi felújítást, erősítést kíván – taglalta Kiss Gábor, a település polgármestere. Hozzátette, jelenleg is kisebb-nagyobb repedések tarkítják, forrást kutatnak a javításra. Egy másik helyi értéket szintén kiemelt, mely főleg a természetjárók kedvenc úti célja. – A harangzugi Körös-holtág igazi horgászparadicsom, sokan látogatják – hangsúlyozta.

Molnár János polgármester Berekfürdőben elsősorban a Nagykunság aranyaként ismert gyógyvizű fürdőt ajánlja az ide látogatóknak. A közel héthektáros strandon a kültéren öt gyógymedence, egy-egy ifjúsági-, gyermekmedence és uszoda, a fedett részben egy-egy gyógy-, élmény- és gyermekmedence várja a pihenni vágyókat. A monarchiás téglamúzeum is bereki látványosság, a horgászokat két halastó várja.

Tiszajenő legérdekesebb látványossága az idén kiállított MK48-as típusú kis mozdony és a hozzá tartozó korabeli személyvagon, mellyel a hajdanán Ceglédet Tiszajenővel összekötő kisvasútnak állítottak emléket. A kis szerelvényt az egykori állomás helyén állították ki, ahol a régi sínpár is megmaradt.

Fotó: Mészáros János

A Jászság élővilágát bemutató új látogatóközpont létrehozására nyert nemrég pályázati forrást Jászboldogháza önkormányzata. A turisztikai célokat szolgáló fejlesztéshez a terület- és településfejlesztési operatív programban mintegy hetvenötmillió forint támogatást kapott a kistelepülés. Szűcs Lajos polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a strand mellett két épületet hoznak létre.

– Az egyikben a vendégeket tudjuk majd fogadni, a másik épületben pedig az élővilágot bemutató teret alakítjuk ki. A Jászság élővilágát modern környezetben ismerhetik majd a látogatók. Olyan új turisztikai attrakciót szeretnénk létrehozni, ami még nincs a térségben – tette hozzá. Jelenleg folyamatban van a beruházás előkészítése, terveik szerint jövőre adják át a látogatóközpontot.

Csépán a következő évek tervei között szerepel a turizmus fellendítése.

– Jövőre lesz a falu visszatelepítésének háromszázadik évfordulója. Ennek apropóján szeretnénk egy palóc emlékévet tartani – mondta Pintér Csaba Gábor polgármester. – Különleges szeglete vagyunk a Tiszazugnak, hiszen alapvetően református a környék, nálunk viszont minden felekezet temploma megtalálható.

Országos szinten is ritkaságnak számít a nyolc méter magas kunhalomra épült bagimajori szélmalom és annak különleges természeti környezete, madárvilága. Felismerték ezt a kengyeliek is, ezért három évvel ezelőtt mintegy száztízmillió forintos pályázati pénzből nagyszabású turisztikai beruházás indult a településen. Ennek során felújítják az 1850 körül épült szélmalmot és a mellette álló egykori kúriát.

Fotó: Mészáros János

– A fejlesztés elsősorban a kunhalmon álló szélmalom felújítására és látogathatóvá tételére irányul. A kúria épületét szintén turisztikai céllal hasznosítaná a program, további célkitűzés a helyi történelmi, kulturális és természeti értékek megismertetése – tájékoztatta hírportálunkat Karancsi Tamás projektgazda.

Hosszú ideje büszkeségük a Tisza-parti község cseresznyéje

Nagykörű mindig szép, de különösen nyár elején, cseresznyeéréskor érdemes odalátogatni. A település büszkesége a gyümölcs, s az ország legnagyobb egybefüggő, mintegy kétszáz hektáros cseresznyése. A tizenkilencedik században Petrovay György földbirtokos honosította meg a germersdorfi cseresznyét, mely mára több elismerést is kapott. Be- és felkerült a hazai földrajzi árujelzők körébe („Hagyományok-Ízek-Régiók” [HÍR] védjegy), valamint a hazai eredetvédelmi listára, 2019-ben pedig európai uniós oltalom alá helyezték.

A falu templomkertjében található egy több mint száz fajtát felsorakoztató cseresznyegyűjtemény, mely génbankként is szolgál. A nagykörűi cseresznyét elsősorban exportra termelik, de egyre inkább teret nyer annak feldolgozása is. A háziasszonyok befőttet tesznek el, lekvárt főznek, szörpöt, aszalványt készítenek. A szakemberek pedig pálinkát főznek belőle. Nem is akármilyet, a „Nagykörűi cseresznyepálinka” már eredetvédett idehaza, sőt, már előkészületek vannak az „európai árujelzés” elérésére is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!