KISÚJSZÁLLÁS

2019.10.08. 14:00

Lakással segítik az önálló életet kezdő fiatalokat

A kisújszállási önkormányzat tizenegy lakást alakított ki a Rákóczi utca 16. szám alatt a helyben élő vagy a városba visszaköltöző fiatalok számára. A lakásokat a héten adták át.

Daróczi Erzsébet

Poláykné Csató Erika az elsők között költözhet be a kisfiával a "Fecskeházba"

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Életünk számos fontos döntése közül az egyik arról szól, hogy hol szeretnénk élni, lakni, dolgozni, családot alapítani. Az utóbbi években értelemszerűen különösen a fiatalok azok, akik a vidéki, sőt a külföldi munkavállalás gondolatát sem vetik el, és elindulnak szerencsét próbálni. A legtöbben nyilván azt szeretnénk, ha gyermekeink itthon találnák meg számításaikat, itt tudnának boldogulni.

Ennek megerősítését érezhetjük abban az európai uniós pályázatban, amelynek révén a „Kisújszállás a Te otthonod!” című tanulmányunkkal közel kétszázmillió forintot nyertünk. Úgy tekinthetünk erre a pályázatra, mint egyfajta válaszra a fiatalok számára, amikor ők az otthonalapítás gondolatát fontolgatják.

Az otthonteremtésben, még inkább a kisújszállási otthon megteremtésében szeretnénk segíteni a tizenegy lakás pályázati úton történő rendelkezésre bocsátásával. Ez a lehetőség a fiatalok számára egy támogatási csomag része, hogy itthon maradjanak Kisújszálláson – mondta avatóbeszédében Kecze István polgármester.

Mint elhangzott, a projekttel a tizennyolc és harmincöt év közötti fiatalokat célozták meg, ennek egyik formája a Rákóczi utcai garzonlakásház, ahol két éven át bérleti díj megfizetése nélkül lakhatnak a fiatalok. Más támogatásaik is vannak ezen korosztálynak.

Eddig több mint négyszáz fiatalt sikerült megszólítani valamely támogatási lehetőséggel. Egyes támogatásokban részesülő fiataloknak félévente tíz óra közösségi munkát is kell végezniük a városban. A tizenegy lakás kivitelezéséhez a 43,1 millió forint támogatáson túl az önkormányzat 17 millió forint önerőt biztosított.

– Kisújszálláson szépülnek, épülnek az óvodák, iskolák, remélhetőleg nem sokára egy új bölcsőde is felépül, de az idősekért is sokat tesz az önkormányzat. A város nemcsak abból áll, hogy rendben tartja az utakat, közterületeket, hanem foglalkozik és törődik azokkal a lakosokkal, akik itt élnek, itt szeretnének élni – kezdte beszédét F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

– Sokszor megfeledkezünk az élet egyik legnehezebb szakaszáról, a családalapításról és a közös otthon építéséről. Ha megvan az elhatározás a családalapításra, az találkozik a gondoskodó kisújszállási önkormányzattal, ezt a lépést a fiatalok már meg tudják tenni. Ebben a „Fecskeházban” kipróbálhatják az együttélés örömeit. Kívánom, hogy minél több fiatal pár indítsa itt közös életét – fogalmazott a képviselő.

A lakások egyikébe Polyákné Csató Erika óvodapedagógus költözik be kisfiával.

– Kisújszállási születésű vagyok, itt dolgozom a Petőfi óvodában. Közel öt éve elköltöztem innen Törökszentmiklósra, a munkám azonban ideköt, és nem volt könnyű kisgyermekkel az átjárás.

Amikor hallottam erről a lehetőségről, úgy döntöttem, visszaköltözöm szülővárosomba, örülök, hogy megnyertem a pályázatot. Még a szerencse is mellém szegődött, mert a sorsolás után azt az első emeleti lakást kaptam, amit szerettem volna.

A lakás berendezett, a szobában van ágy, íróasztal székkel, szekrény, a fürdőszobában mosógép, a konyhában teljes műszaki felszereltség és kaptunk egy laptopot is. Itt csak a rezsit kell fizetnem két évig, nincs lakbér, egy havi kauciót kellett letennem, amit kiköltözéskor visszakapok. Ez nekem anyagilag is nagy könnyebbséget jelent – mondta Erika, aki izgatottan várta, hogy az ünnepélyes átadás után kezébe kapja lakása kulcsát.

– A héten már be is költözünk. A kisfiam nagyon várja, hogy jöhessen és kialakíthassa saját kis lakrészét – árulta el Erika.

Poláykné Csató Erika az elsők között költözhet be a kisfiával a „Fecskeházba”
Fotó: Daróczi Erzsébet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!