JÁSZKUNSÁG

2019.10.15. 06:45

Nem csak a járvány miatt drágul a sertéshús

Drágul a sertéshús. A vásárlók az utóbbi hetekben azzal szembesülnek, hogy a húsboltokban, de az áruházláncoknál is mind mélyebben kell a zsebbe nyúlniuk, ha disznóhúsból szeretnének ebédet készíteni.

Kovács Berta

Derecske, 2014. április 17. Sertések a Bold Agro Kft. telephelyén Derecskén 2014. április 17-én. Négy hazai sertéstenyésztõ, illetve húsfeldolgozó gazdaság kapta meg elsõként a kiváló minõségû sertéshús védjegyet a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanácstól. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: Illusztrációfotó/MTI

Egyes helyeken a nyár középi árakhoz képest akár három-négyszáz forinttal is többet kérnek például egy kiló combért vagy lapockáért. Az agrárium szereplői a sertéspestis hazai terjedése kapcsán már korábban előrevetítették a várható áremeléseket, mely be is következett, bár házi sertésből még sehol nem mutatták ki a kórokozót.

– A múlt héten szembesültem vele, hogy mennyivel megugrott a sertés ára – számolt be tapasztalatairól Földesné Marika, aki az egyik szolnoki üzletben vásárolt be húskészítményekből egy nagy családi összejövetelre. – Majdnem úgy jártam, hogy nem lett elég a pénz, amit vittem!

Korábban a comb kilója itt 1099 forintba került, és igaz ugyan, hogy gyakran akcióztak, de akkor is meglepetésként ért, hogy most 1500 forintot kellett adnom érte. Tíz kilót vettem, és ezt az árkülönbséget nagyon megéreztem! Persze drágábbak voltak az egyéb készítmények is. Kispénzűeknek, nyugdíjasoknak ez nem öröm, hiszen leggyakrabban disznóhúst eszik a magyar ember – panaszolta.

– Nőtt az élősertés ára, így emelkedett a többi terméké is – mutatott rá Szabados Károly, a rákóczifalvai Szabados Hús Kft. ügyvezetője. – A nyáron még 450 forint volt, most viszont 510 forint. Szeptembertől kezdett emelkedni az ár, olyankor indulnak be az iskolai konyhák, így nagyobb a kereslet is. A vásárlók persze nem nagyon akarják elfogadni, hogy többet kell fizetni, mondogatják, hogy már megint mennyivel többet fogunk zsebre tenni, de nyilván nem ezért adjuk többért.

Az még nem jellemző, hogy emiatt visszaesett volna a forgalmunk, de további drágulásnál számítani lehet a forgalom visszaesésére, de ilyen élőállatárak mellett a húsiparban is muszáj emelni. Kelet-Magyarországon már nagyon megfogyatkoztak az állattartó telepek, a sertéspestis miatt megyénkben is van, ahol inkább bezártak. Ha így folytatódik, komoly gondok is lehetnek – vélekedett Szabados Károly.

Bár náluk még 1000–1100 forint egy kiló sertéshús, a megyeközpontban ennél mélyebben kell a pénztárcánkba nyúlnunk, ha nem akciós árut veszünk valamelyik áruházlánc üzletében.

A Székely Hús is kicsit drágábban adja termékeit.

– Már augusztustól észrevehető volt, hogy a termelők is drágábban adják a sertést – mutatott rá Székely József ügyvezető. – Egyébként változó, hogy a kereskedők mennyivel emelnek, hiszen árulnak magyar és import sertést is, amit eltérő áron tudnak beszerezni. A vásárlók jellemzően az olcsóbb árut keresik, Szolnokon, a piacnál lévő üzletünkben is elég hullámzó a forgalom, de aki eddig is sertéscombot vett, az ezután is megveszi. De főként a húskészítmények, a sonkafélék, valamint a szárazkészítmények ára ugrott meg legjelentősebben, harminc százalék feletti is lehet a drágulás.

Az ünnepek közeledtével még nőhetnek az árak, de emlékezhetünk, hogy 2017-ben is került már ennyibe a sertés. Ez nagyban attól függ, a termelő mennyiért adja… – hangsúlyozta Székely József.

Negyven százalékkal is emelkedhet az ár

Irreális drágulás nem várható, Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke viszont rámutatott, a sertésár valójában most van reális szinten, jelenleg 480–530 forint az élőállat kilónkénti ára. Kereskedelmi forgalomban pedig körülbelül 900–1250 forint egy kiló sertéshús reális ára.

– A kereskedelmi árakat az is meghatározza, hogy Dániából hoznak be jó minőségű sertéshúst. Pár hétig még számolhatunk drágulással, a korábbiakhoz képest a sertéshús huszonöt-negyven százalékkal fog többe kerülni. De úgy vélem, hamarosan az emelkedés meg fog állni, hiszen az Európai Unión belül van elég sertés, lehet importálni.

Ha sokallják a fogyasztók, majd meggondolják, mennyit vegyenek belőle, lehet, hogy egy kiló helyett csak hetven dekát vesznek, és várható, hogy jobban eltolódik a fogyasztás a marha és a baromfi irányába, de akár a galamb- és a nyúlágazat is jól járhat ezzel. A drágulásnak annyi előnye is lehet, hogy visszaszorul a most Magyarországon is jellemző élelmiszer-pazarlás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!