Molnár Lajos Milán / Szolnok

2020.09.04. 11:30

Szakmája legrangosabb díjával ismerték el az Agóra ügyvezetőjét

Nem rendezvényszervezés a munkánk, hanem a kultúra terjesztése az élet minden területén – vallja az Aba-Novák Agóra ügyvezető igazgatója, Molnár Lajos Milán. Az intézményvezetőt augusztus 20-a alkalmából kiemelkedő közművelődési tevékenységéért, szakmája legmagasabb állami kitüntetésével, a Bessenyei György-díjjal jutalmazták.

Molnár-Révész Erika

Molnár Lajos Milán immár a Bessenyei György-díjat is magáénak tudhatja

Fotó: Fodor Orsolya

– Nem olyan régen, tavaly novemberben beszélgettünk a Beke Pál-díj kapcsán, melyet önnek ítéltek oda először az országban. A napokban pedig Bessenyei-díjjal ismerték el a munkáját. Mit gondol erről?

– Meglepett. Különösen azért, mert a Beke Pál-díjat tavaly alapították, de a Bessenyei György-díj 1992 óta a legnagyobb elismerésnek számít a mi szakmánkban, és nagyjából 20–30 éves munkásság után szokták odaítélni. Büszke vagyok rá! Legfőképpen azért, mert ugyan ez most egy egyéni díj, de jól láthatóvá tette azt a nagyszerű kollektívát, mellyel van szerencsém együtt dolgozni. Nyilván a csapat összetételében van szerepem, de alapvetően csak úgy érdemesülhettem erre az elismerésre, hogy ők szenvedéllyel, hozzáértéssel végzik a munkájukat. A díjhoz emellett kellett az Agóra, ez a XXI. századi színvonalú, multifunkcionális közművelődési tér. Szükség volt hozzá a tulajdonos önkormányzat támogató hozzáállására, és nem utolsósorban a szolnoki művelt, kultúrára és társadalmi ügyekre nyitott közönségre, amelyért érdemes végeznünk a munkánkat.

– Korábban úgy fogalmazott, hogy az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ nemcsak egy befogadó, hanem egy értékteremtő intézmény is. Ezt mennyiben sikerült megvalósítani az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvány ideje alatt?

– A munkánkat egy drón látószögéhez tudnám hasonlítani. Nevezzük a műveltség drónjának, amely egy magasabb perspektívából mutatja meg a tájat. Ugyanis nagyon gyakran találkozunk azzal a sztereotípiával – különösen most, a járvány idején –, hogy mi csak rendezvényeket szervezünk, és a vírus biztosan megnehezíti az életünket. Sajnos ennyire leegyszerűsödik a fejekben, hogy mit is csinál egy kulturális központ, vagy egy közművelődési szakember. Azt látni kell, hogy egy rendezvény vagy kiállítás háttere munka szempontjából és az eredmény tekintetében is jóval összetettebb. Amikor olyan kifejezéseket használunk, hogy kultúraközvetítés vagy közösségfejlesztés, sokan legyintenek, mert ez szakzsargon. A közösségfejlesztés végeredményben azt jelenti, hogy egy tetszőleges lakó életminősége javuljon.

– A járvány ideje alatt milyen feladatokat tudtak ellátni?

– Amikor március 16-án „megállt az élet”, abban a pillanatban elindult egy szellemi kurzus, hogy mit csináljunk és hogyan érjük el a közösségeket, a közösségek hogyan érhetnek el bennünket és egymást. Az első dolgunk az volt, hogy a nyomtatott programújságunkat átállítottuk online verzióra. A klubokat össze kellett hangolni, hogy tudják interneten tartani a kapcsolatot. Egy nagyon kézzel fogható példa a Helyi Termékek Vására, amelynek kérdése nagyon komoly volt, hiszen van ötven helyi őstermelőnk, kézművesünk, akik féltek, hogy tönkremennek. Létrehoztunk egy zárt csoportot a Facebookon, ahová az őstermelők meghívhatták a látogatókat, és átadhatták egymásnak az elérhetőségeiket. Egy hét alatt ezer regisztrálónk volt, egy hónapon belül pedig kétezer. Elkezdődött az alternatív értékesítés, vagy egy áruházi parkolóban adták át a portékát, vagy házhoz vitték az árut.

– Tehát a virtuális térben kellett megszervezniük a korábbi társas tevékenységeket.

– Összefoglalva azt mondanám, hogy az első kérdés technikai volt. Vagyis, hogy valódi kontaktus nélkül miként tudjuk továbbvinni a dolgokat. Azonnal megkezdődött a műhelymunka, hogy mit, hogyan csináljunk tovább. Például, ha lenne egy koszorúzás, azt hogyan rendezzük meg. Ezt is ki kellett találni, hogy az online térben hogyan emlékezhetünk meg egy adott eseményről. Így találta ki munkatársunk az Emléktár című oldalt. Egy másik kolléganő, aki addig a dekorációs klubot szervezte, „Csináld magad!” videókba fogott. Van olyan is, aki akkori félelmeit átlépve, ma már profin tart online előadásokat. Talán az országban másodikként szerveztünk erkélykoncertet, melyet a Smart Zenekar adott az Indóház úton. Előtte nem jutott eszünkbe, hogy a kultúrát, a közösségi élményt ilyen formában vigyük el a lakossághoz. Óriási volt az érdeklődés, negyvenezren nézték meg a koncertről készült felvételeket. Munkámból adódóan személyesen ott voltam, hihetetlen élményt jelentett, ahogy a családok az erkélyen táncoltak és tapsoltak. Ez az élmény adta a gondolatot, hogy időről időre nekünk is ki kellene mennünk a különböző városrészekbe, a közösségekhez.

– Akkor ezek szerint pozitív hozadéka is volt a járványnak?

– Nagyon sok. Mondhatni kísérleti kutatóintézet, labor volt ez az időszak, és bár nagyon sok jót adott, akkor sem pótolja semmi a személyes jelenlétet. Az, hogy személyesen találkozunk, és ez egy programban manifesztálódik, sokkal többről szól, mint magáról az eseményről. A mi kollégáinknak, a szakmabelieknek az a dolga, hogy nem csak magával a programmal, de annak lebonyolításával, a kommunikációval is sugároznunk kell a kulturáltságot, a műveltséget, az ízlést. Én azt vallom, hogy a munkánk nem a rendezvényszervezés, hanem a kultúra terjesztése az élet minden területén.

– Mit vár el ebből a szempontból a munkatársaitól?

– Én minőségorientáltnak tartom magam. Nem vagyok munkamániás vagy maximalista – bár tűnhetek annak –, de az első perctől kezdve, mióta idejöttem, elvártam mástól is a minőség iránti elköteleződést. Ez már önmagában jelent egyfajta munkakultúrát. Az elmúlt két évben Családbarát munkahely lettünk, és azt nagyon fontos elmondanom, hogy az egyéni díjaimat megelőzően a csapatot illették elismerések. Kétszer kaptuk meg a Minősített Kulturális Intézmény címet, most pedig a Minősített Kulturális díjra pályázunk. Míg az előző kettőt adott időszakra adják, a díj örök. Egy laikus nem is sejti, hogy ehhez nekünk milyen minőségirányítási folyamaton kell végigmennünk, hogyan monitoroznak, ellenőriznek bennünket. Ezekért a címekért nagyon meg kell küzdeni. A kollégákra visszatérve, nagyon fontos, hogy aki itt dolgozik, legyen azzal tisztában, hogy ő nem csak jegyet szed adott esetben, hanem minden mozdulatával, az öltözetével, a köszönésével is sugároz valamit, és formálja azt, akivel találkozik.

– Korábban említette, hogy oktat. Mit és hol?

– Mivel jövő januártól minden településen legalább egy középfokú végezettségű közművelődési szakembernek kell dolgoznia, indult egy országos képzés. Az adott település lélekszámától függően ráadásul a hét előírt szolgáltatásból megadott számút biztosítaniuk kell. Nekünk, Agóráknak például mind a hetet, az amatőr csoportok lehetőséghez juttatásán át a kulturális alapú gazdaságfejlesztésig. Ahhoz, hogy ezt az önkormányzatok teljesíteni tudják, a települések egy kollégát elküldtek képzésre. Főleg megyei jogú városokban zajlanak az órák, 20–30 fős csoportokkal. Emiatt járom az országot, és előadásokat tartok.

Molnár Lajos Milán immár a Bessenyei György-díjat is magáénak tudhatja

– Milyen területen tart órákat?

– Reklám-marketing alapvégzettségem van, amiért a legelején kaptam hideget, meleget, de aztán az élet minket igazolt vissza. Hiszen hiába tartunk kiváló rendezvényeket, ha azok nem jutnak el a közösséghez. Ez az egyik terület. Tíz éve, amikor idekerültem, elvégeztem a szakirányú főiskolát, ami akkor nem népművelő szak, hanem andragógia volt, ami felnőttoktatást jelent. Végül belekezdtem a konferenciák és egyéb fórumok látogatásába. Most pedig már engem hívnak előadónak.

– Mennyire irányul rá a figyelem az önök szakmájára?

– Egyre inkább. Korábban az volt a kollégák bánata, hogy hiába dolgozunk, senki sem veszi észre. Ám az utóbbi időben felgyorsultak az események, és mintha most nyernénk el az „olimpiai felkészülés” eredményeit. Azt szeretném, ha ez a figyelem nézőpontváltáshoz vezetne a kulturális intézmények munkájával kapcsoltban. Hogy lássák, nem csak rendezvényeket szervezünk és nem csak befogadó intézmény vagyunk. Gyakorlatilag három stáció létezhet: rendezvényt szervezek, Szolnok kulturális életét szervezem, a harmadik pedig hogy az emberek életét teszem jobbá. Ha az utolsót már ki merjük jelenteni, akkor az már egészen más perspektíva. Erre a szintre kellene felhozni a közgondolkodást.

Összefoglalva, ön szerint mikor végzi jól a feladatát egy kulturális központ?

– Egyszerre kell megőriznünk a hagyományokat és új irányokat mutatnunk. Többnek kell lennünk mint befogadó intézmény, értéket kell teremtenünk. Az értékteremtés egyébként nem azt jelenti, hogy szigorúan csak művészeti produkciókat állítunk elő, hanem olyan, a nagyközönség számára érthető, értelmezhető aktivitásokat, melyeket meg tud nézni, vagy ő is szerves alkotója, esetleg résztvevője a programnak. A szakmában sok helyen el sem tudják képzelni, hogy hogyan tudunk 4–5 ezres látogatottságú fizetős rendezvényeket létrehozni. Ilyen például a Csokoládéfesztivál, a Vasútmodell-kiállítás, vagy a Dunszt, a Helyi Termékek Vására. Szerintem annál jobban végezzük a dolgunkat, minél több résztvevője, alkotója van egy-egy programnak. Úgy vélem, akkor működik jól egy kulturális központ, ha létrehozza ezeket az értékteremtő közösségeket. Azt szoktam mondani, hogy valamilyen szinten a társadalom lelkiismerete vagyunk, mert szerintem az, hogy milyen lelkiállapotban vannak a szolnokiak, a mi munkánkon is múlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!