Fórum

2024.03.07. 19:30

Civilek és önkormányzati dolgozók együtt ötleteltek Szolnok jövője érdekében

Szolnok életében jelentős szerepet töltenek be a civil szervezetek, véleményüket, ötleteiket sajátos fórumon vitatták meg az önkormányzat munkatársaival együttműködve csütörtökön.

Kovács Berta

Tavaly novemberben jubileumi konferenciával ünnepelte meg Szolnok önkormányzata, hogy húsz évvel ezelőtt, azaz 2003-ban a közgyűlés elfogadta a vármegyeszékhely civil stratégiáját. Ezzel kapcsolatban a rendezvényen több fontos irányvonal is megfogalmazódott, és már ott felvetődött az igény, hogy rendszeresen tartsanak olyan összejöveteleket, ahol folytathatják a megkezdett párbeszédet, közösen ötletelhetnek a stratégia megvalósításának mikéntjéről.

Civil szervezetek, beszélgetés, esemény
Civilekkel, kerekasztalok vezetőivel telt meg a városháza díszterme, hogy az önkormányzat munkatársaival közösen ötleteljenek
Fotó: Mészáros János

A tavaly megkezdett munka idén a csütörtöki, városházán megtartott összejövetelen folytatódott. A korábban megjelölt témákban az úgynevezett World Cafe módszerrel igyekeztek a résztvevők minél jobban elmélyedni, véleményt cserélni, közösen ötletelni civilek és önkormányzati dolgozók.

– Azt gondolom, a civil szervezeteknek nagyon sok lehetősége van, hogy a társadalmi élet különböző területein a legkülönfélébb szerepekben vállaljanak tevékenységet. Igen heterogén a civil szektor. Egyik oldalon ott találjuk a professzionális, nagy apparátussal rendelkező, szakemberi szolgáltatásokat nyújtó, jelentős források mozgósítani tudó szervezeteket, melyek, mondhatni, átvállalnak állami vagy önkormányzati feladatokat is. Őket lényegében a szervezeti formájuk különbözteti meg a profi szektortól. Másik oldalon pedig ott vannak azok a civil szervezetek, melyek saját szükségleteik mentén szerveződnek, a környezetükben élő személyek, csoportok igényeire válaszolnak, a sport és szabadidős tevékenységeken át az önsegítő szerveződésekig, szorosan kapcsolódva a helyi társadalomhoz – hangsúlyozta dr. Nagyné Varga Ilona, a Szolnoki Civil Tanács elnöke.

A találkozón Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a résztvevőket. Mint kiemelte, a város évindításánál, az év tervezésénél nagyon fontos, hogy a civilek álláspontját, elképzeléseit megismerjék Szolnok jövőjét illetően. A civil szervezetek az egyes problémákra nagyon jó megoldásokat tudnak javasolni.

– Az ilyen beszélgetéseknek, mint a mostani, az a célja, hogy olyan irányt tudjanak mutatni, ami a városban a lehető legtöbb embernek hasznára válik – mondta.

Civil szervezetek, beszélgetés, esemény, Szalay Ferenc
Szalay Ferenc polgármester is köszöntötte a rendezvény résztvevőit
Fotó: Mészáros János

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő beszédében arra biztatta a résztvevőket, hogy ha már az elmúlt 20 év az együttműködés terén kiválóra sikeredett, nézzük meg, mit kell tenni ahhoz, hogy a következő húsz évben is hasonlóan sikeres legyen a civilekkel való partnerség.

A fórumon öt tematikus asztalközösséget alakítottak ki, az egészségügy és a szociális szolgáltatások területét, a helyi identitást, a civil szervezetek fejlesztési lehetőségeit, az önkéntességet, mint a szektor legnagyobb erőforrását, valamint a partnerség témakörét lefedve. A témákhoz kijelölt egy-egy asztalnál helyet foglaltak a civil tanács tagjai, valamely kerekasztal képviselői, a polgármesteri hivatal civil stratégiában érintett tagjai, hogy együtt gondolkodjanak, mit tehetnek az területen az előrelépés érdekében.

Az eszmecsere forgószínpad szerűen folyt, adott idő leteltével, a résztvevők asztalt váltottak, hogy az ott képviselt témában is kifejthessék álláspontjukat, megosszák gondolataikat, nem utolsósorban ezzel is szorosabbra fűzve az civilek együttműködését a várossal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában