Barta Sándor

2024.05.18. 19:55

Hintós felvonulás, ünnepélyes pillanatok: Kunmadarason iktatták be az új nagykunkapitányt – galériával

Két évig Barta Sándor viselheti a nagykunkapitányi címet. A kunmadarasi gazdálkodót szombaton ünnepélyes keretek között iktattak be, így 2005 után újra a település adja a nagykunkapitányt. Barta Sándor Győrfi Lajos Berekfürdő regnáló kapitányától vette át a tisztséget.

Daróczi Erzsébet

A szombati ünnepségen részt vettek a kiskun-, a nagykun- és a jászkapitányok feleségeikkel, illetve több hagyományőrző civil szervezet is képviseltette magát.

nagykunkapitány,
A beiktatást követően a jelenlévő kapitányok az új nagykunkapitánnyal közösen, hintókon tettek tiszteletköröket a településen
Fotó: Daróczi Erzsébet

Az ünnepi műsorban közreműködtek a Kunmadarasi Református Általános Iskola és Óvoda hagyományőrző diákjai. Az elsősök játékfűzést mutattak be, a felsősök pedig moldvai táncokat adtak elő. Őket Kovácsné Lajos Kriszta népdalénekes és Molnár László tárogatóművész követte a színpadon. A Kun miatyánkot Vetró Viktor mondta el, majd Balogh Marianna polgármester köszöntötte a vendégeket.

Fontos, hogy a kunok megőrizzék a hagyományaikat

A polgármester beszédét F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a Kunszövetség elnöke, Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke és dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő köszöntője követte. Mindhárman arról szóltak, mennyire fontos, hogy a kunok megőrizték és tovább is adják a fiatal generációknak a hagyományaikat, szokásaikat.

Három évig látta el a nagykunkapitányi teendőket Győrfi Lajos szobrászművész, Berekfürdő kunkapitánya, aki a jelenlévők előtt számolt be az elvégzett munkájáról, majd ajándékot vett át a jász-, kiskun- és nagykunkapitányok képviselőitől. Ezután a polgármester ismertette a Nagykun Hagyományőrző Társulás februári döntését, melyben elfogadták a kunmadarasi önkormányzat javaslatát Barta Sándor személyére a XV. kunkapitányi címre, majd bemutatta a helyi gazdálkodót.

A medált, a pecsétet, a szablyát és a kulacsot is átvette

A kapitányi esküt Kecze István, a Nagykun Hagyományőrző Társulás elnöke, Kisújszállás polgármestere fogadta. A kinevezési tanúsítványt Balogh Marianna, a kapitányi medált F. Kovács Sándor, a kapitányi pecsétet Győrfi Lajos, a kapitányi szablyát Smuta Zsolt emeritus jászkun főkapitány, a kapitányi kulacsot Hubai Imre adta át számára. A redemptiós zászlóra emlékszalagot kötött Tolnai Zoltán alpolgármester, majd Fazakas László tiszteletes megáldotta a kapitányt.

Az ünnepség végén a jelenlévő kapitányok hintóval tettek két tiszteletkört a településen a beiktatott nagykunkapitánnyal közösen. A színpadon ez alatt Sasvári Sándor és Sasvári Léna műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Egykor az önállóság jelképe volt

A kunkapitány személye 300 évvel ezelőtt az önállóság, az önkormányzatiság jelképe volt, ma pedig a Kunságban élők összetartozását, a kun hagyományok, a kun kulturális örökség továbbvitelét szolgálja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában