Kosárlabda

2024.05.11. 21:49

Esélye sem volt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapatának a döntő első meccsén

Az első perctől kezdve a Falco KC dominált az NB I. döntőjének első meccsén. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász az egész mérkőzésen csak futott az eredmény után, egyedül a harmadik negyedben teljesített jobban ellenfelénél, így végül huszonnégy ponttal kikapott Szombathelyen.

Kovács Levente

Négy nap híján napra pontosan három évvel ezelőtt kezdődött az NHSZ-Szolnoki Olajbányász legutóbbi döntője. Akkor a piros-feketék hazai pályán 80–77-re legyőzték a Falcót. Most hétvégén Szombathelyen kellett pályára lépnie Oliver Vidin együttesének, amely bízott abban, hogy sikerülhet hasonló eredményt elérni.

Pongó Mátéék (labdával) nem tudták tartani a lépést a Falcóval
Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

A 2021-es párharc végén a vasiak örülhettek, így szeretne revansot venni az Olajbányász a legnagyobb riválisán, ehhez pedig az első lépést szombaton az Arena Savariában tehette meg.

A Falco zsinórban az ötödik bajnoki címéért hajtott, míg a Szolnok utoljára 2018-ban nyert bajnokságot.

Nem indult jól a meccs az Olajbányász számára, 9–0-val kezdett a Falco, a szombathelyiek támadásait nem tudta jól levédekezni Oliver Vidin együttese, akik hat perc alatt 21 pontot dobtak, 21–13. Közeledni nem sikerült, sőt, a Szombathely tovább növelte előnyét, így tizenötpontos hátrányba kerültek a Tisza-partiak a negyed végére, 30–15. A piros-feketék támadásban és védekezésben is alulmaradtak magukhoz képest is, mindössze négy lepattanót szedtek az első negyedben, támadásban pedig hétből csupán egy tripla esett be.

A folytatásban sem változott a játék képe, az Olaj játékosai szinte pályán sem voltak, rengeteg labdát eladtak, a Falco pedig növelte előnyét, 39–18. Sok koncentrációs hiba csúszott be a Tisza-partiaknál, ráadásul dobásai sem ültek – mindössze 30,8%-kal dobtak a félidőig. Az Olajbányász két negyed alatt kevesebb pontot szerzett, mint a Szombathely az első játékrészben, 49–27-el vonultak nagyszünetre a csapatok.

Jól jött a pihenő a Szolnoknak, amely egy 12–4-es rohanással kezdte a második félidőt, 53–39, Milos Konakov pedig időt kért, hogy megtörje a lendületet. Ez nem sikerült, az Olajbányász tovább közeledett, hat perc után pedig tíz alá is bementek a piros-feketék, 55–46. A felvonás végéig viszont a Falco ismét átvette az irányítást és tizennégy pontra növelte előnyét, 64–50.

Nem tudott zárkózni az utolsó negyed elején sem a Szolnok, a játékrész felénél a Szombathely ismét több mint húsz ponttal vezetett, 75–54. A különbség pedig csak nőtt a mérkőzés végéig, így a Falco KC Szombathely 83–59-re megnyerte a döntő első mérkőzését.

Az Olajbányász főleg támadásban maradt el a megszokott teljesítményétől, csupán a harmadik negyedben dobott húsz pont fölött, ráadásul a cserék sem tudtak érvényesülni a meccsen, csupán öt pontot szereztek az egész meccsen.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 83–59 (30–15, 19–12, 15–23, 19–9)

Arena Savaria, vezette: Benczur Tamás, Kapitány Gellért, Farkas Gábor (dr. Gincsai János Péter)

Falco: POT 13/3, BENKE 16/9, Kovács B. 3/3, Tiby 7, Krivacsevics. Csere: Tanoh Dez 4, Pongó Marcell 6/3, Keller 5, PERL 19/3, Barac 10, Verasztó. Edző: Milos Konakov.

Szolnok: Jovanovics 5, Eads 14/9, LUKÁCS N. 12/3, Thomas 10, WIGGINS 13. Csere: Pallai, Rudner, Révész 2, Pongó Máté, Durham 3. Edző: Oliver Vidin

Az eredmény alakulása.

2. perc: 7–0, 4. perc: 12–6, 6. perc: 21–13, 8. perc: 27–15, 12. perc: 34–18, 14. perc: 39–18, 16. perc: 39–20, 18. perc: 43–22, 22. perc: 51–35, 24. perc: 53–39, 26. perc: 55–46, 28. perc: 60–46, 32. perc: 65–50, 34. perc: 67–53, 36. perc: 75–54, 38. perc: 77–54.

Kipontozódott: Eads (35.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában