Kosárlabda

2024.05.17. 09:30

Bravúrra lesz szüksége a sikerhez az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapatának

A döntő harmadik mérkőzését rendezik pénteken 18.15-kor. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász Szombathelyre látogat majd, ahol bravúrra lesz szüksége a hazai pályán több mint egy éve veretlen Falco ellen a győzelemhez.

Kovács Levente

Jelenleg 1–1-re áll a döntő párharca, miután a Falco (83–59) és az NHSZ-Szolnoki Olajbányász (100–87) is győzött hazai pályán az első két meccsen.

Demajeo Wiggins, NHSZ-Szolnoki Olajbányász, kosárlabda, döntő, NB I.
Demajeo Wiggins (labdával) jó teljesítményére is szükség lesz az NHSZ-Szolnoki Olajbányász sikeréhez
Fotó: Mészáros János

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–NHSZ-Szolnoki Olajbányász

Péntek, 18.15

A szombathelyieknél van a pályaelőny, így Oliver Vidin együttesének idegenben is muszáj egy mérkőzést nyernie ahhoz, hogy bajnoki címet ünnepeljen a párharc végén. 

A legutóbbi, hazai győzelem önbizalmat adhatott a piros-feketéknek, ráadásul a lélektani előny is náluk van, miután sikerült felülmúlniuk a Falcót, amely minden bizonnyal szerette volna három mérkőzés alatt lezárni a párharcot. Így kulcsfontosságú lehet a pénteki összecsapás, amit ha meg tudnak nyerni a szolnokiak, akkor hétfőn a Tiszaligetben megszerezhetik a harmadik sikert, ami egyben a bajnoki címet is jelentené.

Milos Konakov csapata legutóbb 2023. március 25-én a Körmendtől kapott hazai pályán a bajnokságban, Oliver Vidin együttese pedig igyekszik megszakítani ezt a szériát. Ez egyszer már sikerült az idei szezonban, ugyanis az Alba hazai veretlenségét is az Olajbányász vette el az elődöntő harmadik mérkőzésén.

Hasonló eredményben bíznak az Olajnál pénteken is, azonban ez közel sem lesz egyszerű feladat. Utoljára 2020. decemberében győztek a piros-feketék Szombathelyen a bajnokságban, de bíznak benne a csapatnál, hogy ez három és fél év után ismét sikerülhet majd. A párharc esélyesének viszont továbbra is a Falco számít, azonban a Tisza-partiak, ahogy azt korábban is megmutatták már a szezon során, bárkit legyőzhetnek. 

– Egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen sikerült kiegyenlítenünk a párharcot – nyilatkozta Pongó Máté az NHSZ-Szolnoki Olajbányász YouTube-csatornáján. – Úgy gondolom, hogy az agresszivitás, a nyomás védekezésben, amit az ellenfélre helyeztünk, illetve a nagyon jó dobóforma miatt tudtunk nyerni. Erre idegenben is nagyon nagy szükségünk lesz, hasonlóan kell majd idegenben is pályára lépnünk, mint itthon: magabiztosan és nagy iramban kell majd játszanunk negyven percen keresztül és akkor van esélyünk a győzelemre.

A mérkőzést 18.15-től az M4 Sport élőben közvetíti majd.

Kivetítőn közvetítik a harmadik meccset, telt ház a negyediken

A pénteki mérkőzésre is megnyitja a kapuit a Tiszaligeti Sportcsarnok, ahol kivetítőn lehet követni élőben a döntő harmadik találkozóját. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere tájékoztatása alapján várják a szurkolókat a csarnokba 17.30-tól. A közvetítésre a belépés ingyenes, illetve a büfé is elérhető lesz az érdeklődők számára.

Nagy érdeklődés övezi a döntő negyedik mérkőzését is, ahol a Szolnoki Olajbányász a Falcót fogadja a Tiszaligetben hétfőn. A meccsre mindössze tíz perc alatt elfogytak a jegyek, így minden bizonnyal ismét telt ház előtt léphetnek pályára a csapatok.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában