Frissítve / Kosárlabda

2024.05.14. 21:06

Óriási küzdelemben győzött az NHSZ-Szolnoki Olajbányász – galériával, videóval

Fordulatos, és parázs hangulatú mérkőzést hozott a döntő második találkozója. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szinte végig vezetett a második félidőben, melynek eredményeként végül tizenhárom ponttal legyőzte a Falcót, és ezzel kiegyenlítette a párharcot.

Kovács Levente

Fontos mérkőzés elé nézett az NHSZ-Szolnoki Olajbányász kedden, az NB I. döntőjének második meccsén. A párharc első találkozóján a Falco 83–59-re nyert. Oliver Vidin együttesének tehát az egyenlítés esélye lebegett a szeme előtt, amire hazai pályán jó esélye volt, hiszen a szerb tréner kinevezése óta egyetlen összecsapást sem vesztett a Tiszaligetben.

kosárlabda,olajbányász,győzelem
Demajeo Wiggins (labdával) tizenöt ponttal járult hozzá az NHSZ-Szolnoki Olajbányász győzelméhez
Fotó: Mészáros János

Ahogy azt várni lehetett, telt ház fogadta a csapatokat, az Olaj-tábor a meccs előtt közös vonulással érkezett meg a Tiszaligeti Sportcsarnokba, de a mérkőzés alatt is végig remek volt a hangulat.

Anthony Durham indította meg a kosarak sorát, melyre Stefan Pot két sikeres dobással válaszolt. Ezt követően inkább a Falco volt előnyben, de Sztrahinja Jovanovics vezérletével igyekezett tartani a lépést az Olajbányász. Ez hellyel-közzel sikerült is, hiszen csak öt ponttal vezetett a Szombathely az első negyed végén, 16–21. A Tisza-partiak elsősorban a palánk alatt maradtak el ellenfelüktől, mindössze hat lepattanót szedtek az első tíz percben, míg a Falco tizenhármat. Emellett pedig a támadójáték is akadozott, csupán harmadát dobták be a piros-feketék közeli próbálkozásaiknak.

Sokáig nem változott a helyzet, tartotta a Szombathely a öt pont körüli eredményt. A negyed felénél viszont Oliver Vidin időt kért, ezt követően pedig feljavult a piros-feketék játéka, négy perccel a nagyszünet előtt Jovanovics ziccerével kiegyenlített az Olajbányász, 29–29. Lukács Norbert triplájával pedig az első perc után ismét a szolnokiaknál volt az előny, 32–30. Hiába vezetett öttel is az Olaj, a Szombathely egy 8–0-s rohammal zárta le a játékrészt, 37–40 állt az eredményjelzőn a félidőben.

Pallai Tamás három triplája nemcsak a szurkolókat, a csapatot is feltüzelte, melynek köszönhetően a harmadik negyed elején visszavette a vezetést a Szolnoki Olajbányász, Dustin Thomas hármasával pedig már nyolc volt a két együttes között a különbség, 55–47. Tartották előnyüket a Tisza-partiak a felvonás nagy részében, a végére azonban Perl Zoltánnak köszönhetően csak egy pontra fogyatkozott az előny, 70–69.

Egy 5–0-s rohammal kezdte a Falco a záró negyedet, így néggyel már a Szombathely vezetett, 70–74. Jól reagált erre az Olaj és Jovanovics triplájával már újra a Szolnoknál volt az előny, 77–76. Innentől pedig lépéselőnyben volt a hajráig, Lukács Norbert hármasával hétpontos vezetéssel fordultak a Tisza-partiak az utolsó két és fél percre, 89–82. James Eads, Pallai és Lukács is bevágott egy triplát ezt követően, amellyel biztossá vált a Szolnoki Olajbányász győzelme, végül 100–87-re nyert Oliver Vidin együttese, ezzel kiegyenlítette a párharcot. A mérkőzés végén a szurkolók állva ünnepelték kedvenceiket, akik minden dicséretet megérdemeltek, hiszen hatalmasat küzdöttek a meccs folyamán.

– A meccs előtti napon elmentünk kávézni az edzővel, és arról beszélgettünk, hogyan kell játszani egy döntőben, mennyire kell tökösnek lenni – nyilatkozta Pallai Tamás a meccs után. – Fantasztikus érzés volt a pályán lenni és szerintem a lelátón a szurkolók is élvezték a mérkőzést. Nagyon örülünk, hogy ilyen táborunk van, nem tudom, hogy bárhol máshol egy vidéki csapatnak van-e ilyen szurkolótábora, mint a mienk. Köszönjük nekik a biztatást. Egy-egy a párharc, ezt szerettük volna elérni a találkozó előtt. Azt gondolom, hogy hazai pályán nagyon magabiztosak vagyunk és idegenben is el kell hinnünk, hogy legyőzhetjük a Falcót. 

NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 100–87 (16–21, 21–19, 33–29, 30–18)

Szolnoki Városi Sportcsarnok, 2100 néző. Vezette: Földházi Tamás Péter, Cziffra Csaba Zsolt, dr. Mészáros Balázs (Hartyáni Zsolt)

Szolnok: JOVANOVICS 22/6, Durham 2, Lukács N. 12/9, Thomas 12, WIGGINS 15. Csere: PALLAI 15/15, Rudner 3/3, Révész, EADS 17/9, Sebők, Kiss D. Pongó 2. Edző: Oliver Vidin.

Szombathely: POT 16, Benke 8/3, Kovács B., TIBY 14/6, Krivacsevics 4. Csere: Tanoh Dez 5/3, Pongó Marcell 7/3, Keller 2, PERL 25/3, Barac 6. Edző: Milos Konakov.

Kipontozódott: Thomas (35.), ill. Keller (32.)

Az eredmény alakulása.

2. perc: 2–6, 4. perc: 7–11, 6. perc: 9–13, 8. perc: 11–15, 12. perc: 16–26, 14. perc: 21–28, 16. perc: 29–29, 18. perc: 37–34, 22. perc: 49–44, 24. perc: 56–50, 26. perc: 61–59, 28. perc: 66–61, 32. perc: 74–76, 34. perc: 82–80, 36. perc: 86–82, 38. perc: 92–84.

Így látták a szakemberek:

Oliver Vidin, az Olajbányász vezetőedzője: – Változtattunk a legutóbbi találkozóhoz képest egy kicsit, akik ezúttal a főszerepet kapták és húzták a csapatot, az Sztrahinja Jovanovics és Pallai Tamás voltak. Kiváló mutatókkal zárták a meccset, de elmondható az összes játékosról, aki pályára lépett, hogy beletett apait-anyait. James Eads sérülten vállalta a játékot, korlátozva edzett az első találkozó óta, mégis rendkívül jó teljesítményt nyújtott, de ugyanez elmondható Demajeo Wigginsről is, aki szintén remekül játszott. A második félidőben hatvanhárom pontot dobtunk, ami nem egyszerű. A festékből is sokkal eredményesebbek voltunk, mint a Falco, ehhez társult egy jó védekezés is. Egészében nézve, ha 87 pontot kapunk hazai pályán, az nem olyan jó, ezen javítani kell, és nemcsak itt a döntőben, hanem az alapszakaszban is. Százat tudtunk dobni, kimagasló volt a második félidőben a pontgyártás, ami kicsit aggasztó volt, hogy a harmadik negyedben egy rövid időszakban elvesztettük az előnyünket, de szerencsére ki tudtunk belőle jönni.

Milos Konakov, a Szombathely vezetőedzője: – Ahogy arra számítottunk, egy nagyon nehéz fizikális meccset játszottunk. Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez. Nem kaphatsz száz pontot egy döntő meccsen, ha nyerni akarsz, főleg úgy, hogy hatvanhárom pontot engedsz az ellenfelednek a második félidőben. Tizenkét hármast kaptunk az utolsó két negyedben, ami rengetegen, ezt ki kell elemeznünk és javítani kell a védekezésen. Ez már a döntő, mindig a pillanatok döntenek. A végén egy-két labda különbség volt csak, aztán jött két személyi hiba, egy technikai, majd bekaptuk több hármast, és elment a meccs.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában