Program

2023.08.09. 06:55

Nyáron is táncra perdültek a karcagi Déryné Kulturális Központ táborozói

A táborban délelőtt és délután rábaközi táncokkal foglalkoztak a gyerekek Árvai Zsigmond néptánc pedagógus vezetésével.

Daróczi Erzsébet

Földesen jártak a néptánc táborosok

Forrás: Beküldött fotó

A napokban a Déryné Kulturális Központ huszonnégy néptáncszakkörös gyermeke táborozott Földesen Pandurné Balla Ágnes, Kunné Nánási Mónika és Oroszné Millinkhoffer Rita néptáncpedagógus vezetésével. Az oktatóktól megtudtuk, a táborban délelőtt és délután rábaközi táncokkal foglalkoztak a gyerekek Árvai Zsigmond néptáncpedagógus vezetésével. A táncok mellett kikapcsolódásra is lehetőség volt, hiszen kirándultak Sárrétudvariba, a Pegazus Lovardába, ahol lovaglás, lovaskocsikázás és ugrálóvár is várta a fiatalokat. 

– A tábor legnépszerűbb programjainak a bátorságpróba és a vizes programok bizonyultak. Öröm volt látni, hogy a gyermekek iskolán kívül is remekül viszonyulnak a népi kultúrához, néptánchoz és népi énekekhez is – mondta Oroszné Millinkhoffer Rita, akitől megtudtuk, szeptember 4-től indulnak a Dérynében a néptáncszakkörök. 

A Toporgók (5–7 éves korig) hétfő, a Kopogók (az alsósok és az árendás felsősök) kedd délután találkoznak majd. A felnőttekből és középiskolásokból álló Pántlikások kéthetente szombat délelőtt próbálnak majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában