Körbe öleli a víz

2024.03.30. 13:00

Lefotózták a Tisza-tóba merült falu maradványait, ahol 150 éve mintha megállt volna az idő

Ma is beszédtéma a helybeliek körében a Tisza-tavi régió egyik legszomorúbb története. A história Tiszahalászról, vagy ahogy a helyiek nevezik, Óhalászról szól.

Köllő Judit

A település már az Árpád korban is létezett. Nagy szerepet játszott az 1800-as években, hiszen a környező települések egyik leggazdagabb hallal ellátott területe volt. 

Máig fellelhetők az egykori falu maradványai a Tisza-tó Sarudi és Poroszlói medencéjének találkozásánál
Fotó: Kocsis László

1876. március 24-én a Tisza morotvájában lévő Tiszahalászt és mellette még 23 települést elöntött a Tisza, átszakadt a taskonyi védőgát, aminek következtében 1200 ház romba dőlt.

Fotó: Kocsis László

A Tisza tó közepén, a Tisza-tó Sarudi és Poroszlói medencéjének találkozásánál található egy patkó alakú sziget, ahol a falu maradványaira bukkanhatunk. Mindez látható egyik olvasónk, Kocsis László fotóin is, hiszen a képeken fellelhetők egy út nyomai és az egykori temető helye. A sziget a Tisza-tó egyik legmagasabb pontja, megközelítése csak csónakkal vagy kenuval lehetséges.

Az egykori falut körülölelő terület a mai óhalászi holtág. Ez valójában nem is holtág, hanem morotva, hiszen összekötettésben van az élő vízzel, de nincs vízcsere, és még a szél sem tud hullámokat verni, annyira szélvédett terület.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában