Börtön is lehet a vége

2024.04.28. 06:55

Komoly büntetést kockáztat, aki túl sokat gyűjt belőlük: a Jászkunságban is vigyázni kell a csigákra

Az éticsiga hazánkban is őshonos puhatestű, nevét pedig pontosan innen kapta: ehető faj. Sokáig bárki szabadon gyűjthette, és leadhatta a megfelelő gyűjtőpontokon. Ez a „gyakorlat” azonban mára jelentősen megváltozott!

Kocsis-Szabó Lilla Laura

– A faj jelenleg védett státuszban van, és bár jelenléte gyakori, ez nem egyenlő azzal, hogy előfordulásuk tömeges lenne – kezdte Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Jász-Nagykun Szolnok vármegyei tájegységvezetője. A szakember elárulta, az éticsiga az egyik a hazai fajok közül, mely a legnagyobbra nő, házának átmérője öt-hat centiméter is lehet.

The,Woman,Holding,Snail,In,Vineyard
Az éticsiga hazánkban is őshonos faj. Védett állat, természetvédelmi értéke kétezer forint
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

– Ezek látványos méretek, főleg a többi fajhoz viszonyítva – tette hozzá a jászkunsági szakember.

Nem véletlenül szabályozták a gyűjtését

Az éticsiga szaporodási időszaka áprilistól augusztusig tart. Különleges, hímnős faj, két egyed a találkozáskor kicseréli egymás között a hímivarsejteket egy-egy kis „tasakban”, melyekkel később megtermékenyítik a lerakott petéket.

– Hazánkban jelenleg stabilnak mondható az éticsiga-állomány, pontosan ezért kell vigyáznunk rá, illetve ez volt a gyűjtésüket tiltó, szabályozó rendelet megalkotásának célja is, aminek a története a kilencvenes évekig nyúlik vissza – mondta Monoki Ákos.

Hol és mennyit? Szigorú a szabályozás!

A tájegységvezető megerősítette, hogy az éticsiga jelenlegi, természetvédelmi értéke kétezer forint, és bár gyűjtése nem tilos, szigorú szabályok és engedélyek függvénye.

A védettség intézménye a túlgyűjtés ellen véd. Csak bizonyos engedélyek birtokában, meghatározott területeken szedhető az éticsiga. Ráadásul az sem mindegy melyik méretűből, mennyit gyűjt valaki, hiszen a fiatal, valamint a szaporodóképes egyedek száma is stabil kell hogy maradjon

– részletezte Monoki Ákos, aki elárulta, szerencsére Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében ritkán futnak bele illegális cselekedetekbe a csigák kapcsán.

Farmokat hoztak létre, de nem jött be

Arra pedig a korábbi években szintén volt példa, hogy csigafarmokon próbálták tenyészteni ezeket a puhatestűeket, ám idővel minden próbálkozás sikertelenségbe fulladt. Az éticsigák esetében ugyanis nem lehet mesterségesen másolni a természet munkáját.

Akár börtönbüntetés is lehet a vége...

– Azt fontos hangsúlyozni, ha valakit bármilyen védett állat vagy növényfaj gyűjtésén, elejtésén kapnak, annak bizony komoly következményei lesznek, annak a kárnak a mértékétől függően, melyet az illető a tevékenységével okozott. Mindennek megvannak a fokozatai, a pénzbírság mellett adott esetben a börtönbüntetés lehetőségét is kockáztatja valaki, ha akkora a kár mértéke – magyarázta a tájegységvezető.

Hírportálunkon nemrég egy másik csigafajtával is foglalkoztunk: szakemberek segítségével jártuk körbe a roppant kártékony meztelen csigák elleni védekezés leghatékonyabb módjait, különös tekintettel a jászkunsági kertekben is hatékonyan alkalmazható csigasorompóra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában