2024.05.05. 09:30
Búcsút intettek iskolájuknak a karcagi varrósok is – galériával
A karcagi Varró István Technikum végzősei is elballagtak iskolájukból szombaton, diáktársaik és tanáraik ünnepélyes keretek között búcsúztatták őket.
A Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákjai pénteken vettek búcsút az alma matertől. A végzősök, osztályfőnökeikkel együtt először a tantestülettől, majd az iskola vezetésétől, búcsúztak el, de természetesen a diáktársak sem maradtak ki a sorból.
Az iskola udvarán tartott ballagási ünnepségen a végzősök felsorakozása után a szülőknek, hozzátartozóknak lehetősége volt a virágok átadására.
Ezt követően szavalatok sorával kívántak szerencsét idei tizenkettedikes társaiknak a fiatalabb diákok; a búcsúzkodásba a tanárok közül is becsatlakoztak, és jó kívánságokkal engedték útjukra egykori tanítványaikat.
Facsar András igazgató okleveleket, könyvjutalmakat adott át, több gyakorlati képzőhely képviselője is jutalmazta a szorgalmas végzősöket. Vida Tamás centrumigazgató három szobafestő diák számára adott át ösztöndíjat.
Ballagás a karcagi Varró István középiskolában
Fotók: Daróczi Erzsébet