Kosárlabda

2024.03.07. 15:25

Közel voltak a bravúrhoz, de kiestek Kányási Veronikáék

A Diósgyőr csapata a szolnoki Kányási Veronikával a keretben a francia Villeneuve d’Ascq LM együttesét fogadta 3400 néző előtt az Euroliga negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén.

Kiss Ádám

Az első összecsapáshoz hasonlóan, ahol a diósgyőriek tizenkét pontos győzelmet arattak (78–66), a vendégek kezdtek jobban, és bár a piros-fehérek fokozatosan játékba tudtak lendülni, ezúttal a második játékrészt is a látogatók nyerték, így 38–26-os francia vezetéssel zárult a félidő.

Kányási Veronika, DVTK, kosárlabda Euroliga
Nem sikerült a bravúr Kányási Veronika csapatának, a negyeddöntőben esett ki a DVTK az Euroligából
Fotó: DVTK Kosárlabda Facebook

A fordulás után egy negyed erejéig tartották a lépést Kányásiék, de a négyesdöntőbe kerülés tétjével járó feszültséget jobban kezelte a lille-i együttes, amely az utolsó játékrészben már nem hagyott kérdést a győztes kilétét illetően, és végül tizenöt ponttal megnyerte a mérkőzést (73–58).

Kányási Veronika kilenc ponttal, hat lepattanval és két assziszttal zárta a meccset.

A DVTK így összesítésben 2–1-re maradt alul riválisával szemben, és nem került a kontinens legjobb négy csapata közé.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában