Tarzan rokona boltvezető lett a faluban

Merthogy Weismüller László, de még inkább már elhunyt édesapja, Weisz Béla igazi legendának számít Jászalsószentgyörgyön, ezen a majd’ négyezer lelket számláló kistelepülésen. Egy rövid önkormányzati nyomozással indul a tényfeltárás. A községháza egyik emeleti irodájában hamar megtörjük a csendet:

A sportoló

Johnnyt nem véletlenül választották a század első felének legjobb úszójává az amerikai sportújságírók. Weismüller minden idők egyik legeredményesebb úszójaként vonult vissza: 1924-ben Párizsban és 1928-ban Amszterdamban öt olimpiai aranyérmet szerzett (kettőt 100 m gyorson, kettőt 4x200 m-es gyorsváltóban, egyet pedig 400 m-es gyorsúszásban). Pályafutása során 52 amerikai bajnoki címet szerzett, 76 világcsúcsot állított fel, ráadásul ő volt az első úszó a világon,aki egy perc alatt úszta le 100 méteres távot. Sikerei elismeréseként évekig a Fort Lauderdale-beli Úszóhírességek Csarnokának elnöke volt.

– Kézcsók, a falu hírességéhez jöttünk volna, a megyei napilaptól keressük.

– Laci? Úgy hiszem, hogy a Vörösmarty utcában lakik. Lefordulnak a legforgalmasabb sörözőnél jobbra és megtalálják – hadarja egy szuszra a hölgy. – A házszámot nem tudom, de Kisjohnny a telefonkönyvben sincs benne, kérdezősködjenek, őt aztán mindenki ismeri.

Weismüller László beceneve hallatán széles mosolyra húzódik a szánk, már tudjuk, hogy tényleg megtaláltuk, akit keresünk. A kocsmában tényleg zajlik az élet, fel is vetődik bennünk a kérdés, hogy vajon nem itt kellene-e kezdeni a kérdezősködést. Aztán mégis inkább beljebb merészkedünk az utcán és egy munkába induló asszonyt lepünk meg a kérdéssel:

– Nem tudja véletlenül, hogy merre találjuk a Weismüller-házat?

– Éppenséggel pont itt állnak előtte!

Tátott szájjal nézek rá, hebegek-habogok:

– Akkor Ön a...?

– Jajj, dehogyis, Laci itt lakik pont szembe, de úgy látom, hogy most nem találják itthon. Próbálkozzanak a közeli borozónál. Azzal szemközt szokott dolgozgatni – kapjuk az ukázt.

Azt már régóta tudjuk, hogy egy faluban mindenki mindent az ivókról tájol be, de a söröző után borozó útbaigazításon megint jót mosolygunk, ma sem hiába keltünk fel. Két sarokkal lejjebb rá is találunk az emlegetett helyre, szemben pedig rögtön arra, akit keresünk. Weismüller László ötvenes évei elején járó munkásember, kemény arcvonásokkal, határozott kézfogással.

– Én lennék az, mi járatban? – kérdezi kurtán.

– Az Új Néplaptól jöttünk. Kicsit leporolnánk a Weismüller-aktákat, ha nem bánja.

– Johnnyról akarnak hallani? Nem sokat tudok róla mondani, inkább apám őrizte az emlékét, de ő már jónéhány éve nincs velünk.

– Tulajdonképpen Önnek kije is a híres Tarzan? – tettem fel a kérdést, amiből egy olyan eszmefuttatás kerekedett, amit kibogozni még a legalaposabb családfakutatóknak is komoly fejtörést okozott volna.

László szerint dédnagyapja Erdélyből vándorolt ki az Egyesült Államokba és a korábban felmerült híresztelésekkel ellentétben Johnny Weismüller már a tengerentúlon született (igaz, egyes életrajzaiban Temesvárt tüntetik fel szülővárosaként). Johnny-t és László nagyapját testvéri kötelék fűzte egymáshoz és míg utóbbi Magyarországon állapodott meg, addig előbbi sikeres élsportolóként és színészként vetette meg a lábát Amerikában. László nagyapjának két gyermeke született, Béla és Mátyás, akik együtt voltak borbélyok Jászalsószentgyörgyön. László pedig, bár apja nagy nyomást gyakorolt rá, mégsem állt be fodrászsegédnek, a vegyesiparcikk-eladó szakmát tanulta ki és lett boltvezető a községben.

– Apám, Béla bácsi volt a falu első díszpolgára, őt itt mindenki ismerte és tisztelte, csak az nem nyiratkozott nála, akinek nem nőtt szőr a fején – folytatja a sztorit "Kisjohnny". - Mondom, nekem sem fotóm, sem egyéb relikviám Johnny-ról, egyedül a nevét őrzöm, azt sosem magyarosítanám, ahogy a két fiam sem. No meg a Tarzan-filmek villannak be. Rémlik, akkor büszkélkedtünk is mindenkinek, hogy ez a kétméteres óriás a családhoz tartozik.

A színész

Weismüller filmes karrierje 1930-ban kezdődött, amikor Cyril Hume, a neves forgatókönyvíró "felfedezte" őt egy hotel uszodájában. 1931 októberében a 27 éves fiatalember 7 éves szerződést írt alá, ami heti 250 dolláros fizetést biztosított számára. Johnny 12 Tarzan- és 13 Jungle Jim-filmben szerepelt, míg összesen 34 filmben és egy televíziós sorozatban állt a kamerák elé. Utolsó szerepét 1976-ban, a "Won Ton Ton, a kutya, aki megmentette Hollywoodot" című filmben kapta, amelyben szó szerint csak statisztált.

– De Béla bá csak mesélt magának valamit – akadékoskodom, hátha sikerül kihúznom belőle.

– Azt mindig mondta, hogy a magyar vér sosem vált vízzé, Johnny is imádta a lányokat – ered meg László nyelve. - Amikor sztár lett, egész kis háreme volt, ráadásul azt mesélték, hogy a halála előtt az öregotthonban még egyszer-egyszer elengedte a legendássá vált Tarzan-üvöltést. Az egész család összejött, mikor megtudtuk, hogy elvitte az érelmeszesedés.

Kis közjáték szakítja meg a beszélgetést, a szám már a fülemig ér. Egy falubeli sétál be az üzletbe, nyilvánvalóan László cimborája, érződik rajta, hogy a szemközti italkimérdéből jött.

– Maguk most itten a Lacit mirűl faggatják? Hogy kinek a kije? Hát Weismüller, no és abban mi a vaszizdasz? Én meg Fülöp vagyok, akkor nekem meg Fülöp király a rokonom, hoppá jóreggelt, gúdmorning!

Ezzel a helyzettel már nem tudunk mit kezdeni, egy lépésből mattot kaptunk, Kisjohnny-t még megkérjük, hogy mutassa meg a házat, ahol felnőtt, a templom mellett. Nagyvárosból jött ember számára ez hihetetlen, de őt itt, Jászalsószentgyörgyön tényleg mindenki ismeri és ahogy láttuk, szereti is. Ha élne, valószínűleg Johnny Weismüller is büszke lenne rá, hogy van egy aprócska szeglete Magyarországnak, ahol a Weismüller név hallattán több ezren felkapják a fejüket és mégsem Tarzan jut eszükbe róla...

-->