Lélegzetelállító videó készült a szolnoki pilóta Ausztrália fölött végrehajtott manővereiről

Balog István 2022 júliusában első lett a 67. Magyar Nemzeti Vitorlázórepülő-bajnokság FAI klub-géposztályában, megelőzve barátját és szolnoki klubtársát, Kovács Krisztiánt. Elsőségével nem „csupán” a legfényesebb trófeát nyerte el, hanem ezzel az eredményével kvalifikálta magát a magyar válogatottba. A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség általában csak részben tudja támogatni a magyar csapat nemzetközi versenyeit, ezért a szervezet vezetői megkérdezték az újdonsült bajnokot, hogy némileg hozzájárulna-e a 2023 decemberében zajló Narromine-i világbajnokságon való részvételének költségeihez. A szolnoki vitorlázórepülő vállalta az anyagi hozzájárulást, gondolva, hogy nem mindennap jön vele szemben egy ilyen lehetőség.

– Tavaly kora tavasszal kezdődött az év végi vb-re történő szervezés és logisztikai felkészülés. Kezdetben úgy volt, hogy egy hatfős kerettel indulunk Ausztráliába, ebből ketten maradtunk. A saját gépeinket szerettük volna útnak indítani, de a konténerszállítással épp akkortájt gondok voltak, ezért úgy döntöttünk, hogy majd Ausztráliában bérlünk gépeket. Szabolcsnak sikerült a verseny helyszínén, Narromine-ban találni egy ASW 20-as típusú repülőt, én azonban Adelaide-ben bukkantam rá az általam megfelelőnek vélt LS3-ra.

– Egy huszonhat órás repülőút, valamint egy fél napos bolyongás után további két napot utánfutós kocsival autóztunk a vb helyszínére. Találtunk Narromine-ben egy régi, úgy száz éves motelt, amitől eleinte aggodalom fogott el bennünket, azonban kiderült róla, hogy kiváló felszereltségű a szálló. A szállásunk elfoglalása után még a gépek átvétele is vagy három-négy napot vett igénybe. Ausztráliában nem kapkodnak az emberek, higgadtak, ráérősek, talán e nyugodtságukból adódóan azonban nagyon kedvesek is.

– Maga a versenyterület kétszer akkora volt, mint Magyarország. Ausztrália maga is óriási, és a legnagyobb része vidék. Vadon és művelni való föld, továbbá őspampás szavanna. Nagyobb távolságra farmok vannak, melyeken odafentről nem látszik az élet. Viszont rettentő hőség volt akkor. Amikor Narromine-ban voltunk, épp nyár volt, hovatovább jóval negyven Celsius-fok feletti nappali hőmérsékletekkel. A reggeli napindító értekezleteken mindig a lelkünkre kötötték, hogy vigyünk magunkkal a gépbe 3-4 liter ivóvizet. Ezen először jót derültünk, mondván repültünk mi már tűző napon, viszont már az első egy-két nap után megköszöntük, hogy erre felhívták a figyelmünket. Fent a gépben fullasztó és izzasztó meleg van, de ilyentájt a földön is szinte kibírhatatlan az égető nap.

– Ausztrália nyári klímája maga a pokol. Sok esetben a termikeket, a felfelé húzó légáramlást jelentő felhők nélküli kékségben kellett vitorláznunk, de voltak olyan napok, amikor az ott sűrűn előforduló bozóttüzek miatt füstködben repültünk. Akadt, hogy nem tudtunk célba érni jó szelek hiányában, ekkor egy távoli, ismeretlen helyen landoltunk, de a rádiós összeköttetés jó volt, s mindig behúztak bennünket a Narromine-i reptérre. Napi több száz kilométeres távot jelöltek ki a szervezők.

– Zsúfoltak voltak a napjaink. Hajnalban már a starthelyen voltunk, a moteltől a repülőtérig negyven percet autóztunk, majd magunkat és a gépeket is korán felkészítettük a napi feladatra, aztán felszálltunk és legtöbbször este 6-7 óráig repültünk a forróságban. Majd leszállás után ismét átnéztük a gépeket, aztán visszaautóztunk a szálláshelyig, és beleájultunk az ágyba.

– Huszonegy nemzet harminc vitorlázórepülője versenyzett a klubosztályban, tíz versenynapon keresztül. Szabolcs kétszer a mezőny első harmadában végzett, nekem a harmadik napon egy negyedik helyet sikerült megszereznem. A végelszámolásnál mindketten a középmezőnyben végeztünk, amellyel végtére is elégedettek vagyunk, hiszen nekünk ez volt az első ausztrál versenyünk. Szabolcs az összetettben a huszadik lett, én a tizennyolcadik helyen zártam. Tulajdonképpen nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk.

– Közel egy hónapot tartózkodtunk Ausztráliában. Az eltöltött idő egy része mérhetetlen hosszú utazással telt, de persze hosszúak voltak a versenynapok is, ám volt szerencsénk szétnézni például az óceánparton és Sydney-ben is. Fürödtünk is, de az óceán még nyáron is hideg. Sydney-ben pedig sok a látnivaló, így mi magunk is körbejártuk például az operaházat. Nekünk európaiaknak ez a kontinensnyi ország elképesztően nagy és forró. A számunkra egzotikus állatok, a kenguruk, az emuk, a papagáj- és kakadufélék, a tasmán ördögök olyan szabadon és természetesen jöttek-mentek, repültek, ugrándoztak az úton vagy az utak szélén, mint idehaza teszik azt a házi macskák, kutyák, vagy a vadon élő rókák, nyulak, őzek, különféle madarak.

– Ez az egy hónap Ausztráliában, főleg a levegőben töltött versenyzéssel felejthetetlen élményt jelentett. Nagyon hiányzott a családom, a feleségem és a három gyermekem – fogalmazott Balog István. – A hátországból érkező támogatásukra nagy szükségem volt lelkileg, nagy köszönet nekik. A decemberi ausztrál világbajnokság óta alig szálltam fel. Egy ideig el leszek repülés nélkül, inkább egyelőre igyekszem feldolgozni a kenguruk földjén szerzett élményeket – zárta a beszélgetést Balog István.