Program

2024.05.16. 09:30

Repülőszimulátort is kipróbálhatunk a szolnoki Kibermajálison

„Kibermajális” néven egy egész délutánt betöltő programmal várják az érdeklődőket a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei május 17-én a TISZApART Moziban. A rendezvény témája a manapság igen gyakori online csalások megelőzése lesz, de sok más érdekességgel is várják a résztvevőket.

Molnár-Révész Erika

Hiába a rendőrség folyamatos figyelmeztetése és tájékoztató programjai, még mindig sokan válnak az online térben elkövetett csalások áldozatává. Hogy minél több emberhez eljussanak ajánlásaik a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy figyelemfelhívó kampányt szerveztek. A május 17-én a TISZApART Moziban tartott rendezvényen, mely a „Kibermajális” elnevezést kapta, az elkövetők módszereire, valamint, az áldozattá válás elkerülésére kívánják felhívni az érdeklődők figyelmét.

csal, hacker
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

– A „hangzatos” nyitóeseményről az MH Kiss József 86. Helikopterdandár Légierő Zenekara gondoskodik, fellépésüket érdekes szakmai pódiumbeszélgetések követik, de lehetőség lesz játszva tanulni, miközben óriás kivetítőn kisfilmeket tekinthetnek meg. A résztvevők kipróbálhatnak – a honvédség közreműködésével – egy repülőgép-szimulátort, beszélgethetnek banki szakemberekkel és a rendőrség munkatársaival, online kvízeket és feladványokat fejthetnek meg – számolt be a részletekről Mári Ilona alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

A rendezvény délután 13 órakor kezdődik, és este 18 óráig tart. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában