A közgyűlésről jelentjük

2023.04.27. 16:00

Rég nem látott mértékben nőtt a lopások száma tavaly Szolnokon

Összesen harminckét napirendi pontot tárgyalt csütörtöki soros ülésen a vármegyeszékhely képviselő-testülete, a közgyűlésen egyebek mellett meghallgatták a városi rendőrkapitányság tavalyi évi beszámolóját, de szó volt az idei költségvetés módosításáról, továbbá több, önkormányzati fenntartású intézmény tavalyi évi gazdálkodásáról, további működéséről.

Molnár-Révész Erika

A rendőrség elmúlt évi számairól Fürj János alezredes (balra) számolt be a szolnoki közgyűlésen, mellette dr. Rádi Norbert vármegyei rendőrfőkapitány

Fotó: Nagy Balázs

Napirend előtti kérdésekkel kezdődött a csütörtöki közgyűlés, melyeket három ellenzéki képviselő, László Norbert, Füle István, valamint Borda Zoltán tett fel a városvezetőknek. László Norbert a Verseghy és a Mester úton tapasztalható teherautó forgalommal kapcsolatban tolmácsolta az ott lakók panaszát, melyre válaszul Szalay Ferenc polgármester elmondta, a polgármesteri hivatal Jogi Osztálya minden segítséget megad azoknak a lakóknak, akik jogi útra terelnék az ügyet.

Füle István a Csaba utcában, a Posta logisztikai központjának megnyitása óta tapasztalható óriási forgalom ellen hozott intézkedésekről érdeklődött. Mint az a válaszban elhangzott, már folyamatban vannak a tárgyalások egy új út építéséről, amely mentesíti majd a Csaba utcát a kamionforgalomtól.

Borda Zoltán képviselő a város közterületein található padok, buszmegállók, hulladéktárolók, KRESZ-táblák cseréjének, pótlásának vagy felújításának hosszadalmas idejét rótta fel a városvezetésnek.

Szalay Ferenc polgármester válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy bár a felvetés akár jogos is lehet, de Szolnokon jelenleg 700 pad, 750 kerékpártároló, 1800 darab fényforrás, mintegy 20 ezer négyzetméter öntözött terület, és több mint 600 kilométer út található a hozzátartozó járdával, melyeket folyamatosan karban tart az önkormányzat, így lehetetlen mindent, azonnal cserélni, javítani.

Szalay Ferenc polgármester (középen) a felújítási munkálatok hosszával kapcsolatban elmondta, lehetetlen minden sérült padot vagy lámpát azonnal cserélni
Fotó: Nagy Balázs

A közgyűlés a napirendi pontok tárgyalásával folytatódott, elsőként Fürj János alezredes, rendőrségi tanácsos számolt be a Szolnoki Rendőrkapitányság tavalyi évi statisztikáiról, a város közbiztonsági helyzetéről.

Az előző évhez képest 17 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2022-ben az előző évhez képest

– kezdte beszámolóját a városi rendőrkapitány.

– Ez 190-el több bűncselekményt jelent, ezen belül is a lopások, testi sértések, és a garázdaságok száma nőtt jelentősen. A nyomozáseredményességi mutató 59.2 százalékos, ami az elmúlt évhez képest szintén csökkentést jelent. A 14 kiemelt bűncselekmény közül, mely a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásolja, szintén nőttek a számok. Itt is elsősorban a lopások, rongálás és garázdaság tekintetében, ezek vonatkozásában is csökkent a nyomozáseredményességi mutató. 2022-ben 6 regisztrált rablás történt a városban, mindegyik elkövetőjét elfogtuk, emellett a személyautó-lopás, a kiskorú veszélyeztetés eredményességi mutatója is százszázalékos volt, ami országos szinten kiemelkedő – sorolta a szolnoki kapitányság vezetője.

Mint mondta, míg a testi sértések számában csökkenés, a garázdaságéban növekedést tapasztaltak. A lopások száma 400-ról 502-re emelkedett, ami egy nagyon jelentős emelkedés az elmúlt tizenhárom év vonatkozásában, a betöréses lopások száma viszont 65-ről 42-re, a lakásbetörések száma pedig 33 ról 29-re csökkent. Ezekben az esetekben viszont jelentősen nőtt a nyomozáseredményességi mutató, 73.7 százalékra. Ez azt jelenti, hogy a lakásbetöréses bűncselekmények háromnegyedét derítették fel a nyomozók.

Elhangzott, a tulajdon elleni szabálysértések esetében is nőtt a szám, 550-ről 722-re, ez harminc százalékkal több mint 2021-ben. 

Közlekedésbiztonság tekintetében Szolnokon 2022-ben 103 személyi sérüléssel járó baleset történt, melyek közül egy sem végződött halállal. 

A személyi sérüléssel járó balesetek száma évről-évre csökken a városban. A legfőbb baleseti okok a gyorshajtás, a kanyarodás és előzés szabályainak megszegése, valamint az elsőbbség meg nem adása volt.

A Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője elmondta, bár a rendőrök tavaly kevesebb számban és ideig voltak jelen a köztereken, ennek ellenére az intézkedés aktivitása nőtt a tavalyi évekhez képest. A tettenérések és az előállítások számában viszont jelentős csökkenés következett be, ugyanis 2022 február végétől a tettenérési mutatóból az ittas vezetők kikerültek, akik 2022-ben egyébként csak Szolnokon közel százan voltak.

Mint azt Fürj János alezredes összegezte, a Szolnoki Rendőrkapitányság az együttműködő szervek támogatása mellett eredményesen teljesített, a város bűnügyi-közbiztonsági helyzete 2022-ben szélsőségektől mentes volt.

A közgyűlésen kérdésként felmerült egyebek mellett a kerékpáros és rolleres közlekedés helyzete, a nagyobb személyes rendőri jelenlét, és a térfigyelő-kamerarendszer bővítésének igénye. Utóbbi kapcsán elhangzott, a városban jelenleg több mint száz térfigyelő kamera működik, melyeknek számát tovább bővíti az önkormányzat.

A beszámoló kapcsán a kábítószer kérdése is felmerült, mint azt a jelenlévő dr. Rádi Norbert vármegyei rendőrfőkapitány elmondta, kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószerkereskedelem felszámolására, jelenleg 28 kábítószer kereskedelmi ügyben és 16, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés esetében folytatnak eljárást. 

Hangsúlyozta, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a rendőrség célkeresztjében áll a kábítószeres bűnözés. A dandártábornok felhívta a figyelmet az online csalásokra, melyeknek száma drasztikusan emelkedett, 2022-ben az előző évhez képest a duplájára.

Míg második napirendi pontként a tavalyi költségvetés zárszámadásáról, harmadikként az idei büdzsé módosításáról tárgyaltak a képviselők. A harminckét napirendi pont közül több, a különböző önkormányzati fenntartású intézmény tavalyi évi gazdálkodásáról és idei terveiről szólt. 

A módosításra az időközben beérkező több mint 700 millió forintos rezsikompenzáció, az 500 millió forintot meghaladó minimálbér és garantált bérminimum megemelkedése miatti állami segítség miatt volt szükség.

A majális miatti vita az ülésen is folytatódott

A soros ülésen ismét szóba került az idei majális, az ellenzék ugyanis továbbra is nehezményezi, hogy nem a Tiszaligetben, hanem idén az Ormos Imre parkban rendezik meg azt.

Ennek kapcsán Szalay Ferenc polgármester elmondta, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. az energiaárak drasztikus emelkedése miatt, takarékossági okokból nem tudja megrendezni az idei eseményt. A civil szervezetek önálló döntése volt az, hogy együttműködésben megszervezzék a majálist, önkormányzati támogatás nélkül is. Mint azt a polgármester hozzátette, jövőre mindenki azon dolgozik majd, hogy újra megszokott helyén, a Tiszaligetben lehessen megtartani a május elsejei rendezvényt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában