Ritkítás

2024.02.26. 13:30

Gyérítik a törpeharcsákat a Jászkunságban, sokan kritizálják e tevékenységet – videóval

Az idei év elején is sok törpeharcsától megszabadította vízterületeit a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. A szelektív halászat sikeresen zajlik, ami a horgászok érdeke is. Ám nem mindenki nézi jó szemmel e tevékenységet.

Kovács Berta

„Töpörödött törp ördögök tanyája” – így jellemezte egy régi horgász, Deim János a Nagykunsági főcsatorna egyik, törpeharcsáktól nyüzsgő szakaszát. Nem véletlenül, a kis tüskés úszójú, mohó halak igencsak elszaporodtak már a csatornában, ahol tömegesen jelen vannak, ott alig lehetett már egyéb halat horogra csalni tőlük.

törpeharcsa, gyérítés, horgászat
A halászok a művelet során több száz kilogrammnyi törpeharcsától szabadították meg a vizet
Forrás: Beküldött fotó

A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ) nagy hangsúlyt fektet az általa hasznosított horgászvizek gondozására, a fogási lehetőségek növelésére. Ehhez hozzátartozik az invazív hajfajok, így a törpeharcsák állományának gyérítésére, ami egyébként természetvédelmi feladat is.

Ez a fajta gátolja a honos halfajok szaporodását

A falánk kis halak közismerten nagy ikra- és ivadékpusztítók, így gátolják a honos halfajok szaporodását, de a táplálékot is eleszik a többi uszonyos elől, így ahol tömegesen jelen vannak, szinte lehetetlen más halat horogra csalni.

Más vermelő halfajokhoz hasonlóan, a téli időszakban, amikor lehűl a víz, a törpeharcsák is előszeretettel összegyűlnek különböző helyeken, melyeket a halőreink jól ismernek. Ilyen helyekre szoktuk kihelyezni a varsákat a szelektív halászat során

– mutatott rá Donkó Péter, a KTVHESZ ügyvezető igazgatója.

Januárban már gyérítették a Nagykunsági főcsatorna törpeharcsa-állományát, folytatva az előző évben megkezdett munkát. A rövid fagyos időszakban felszedték az e célból kihelyezett varsákat, majd az enyhüléssel visszahelyeztek a vízbe 138 darab tölcsér alakú hálót. Február 5-én pedig a Malomzugi Holt-Zagyván is megkezdődött a szelektív halászat, összesen 104 varsával.

Több kritika is éri őket a gyérítés miatt

Mint megtudtuk, e halászatot azonban nem mindenki nézi jó szemmel, a szövetséget is érte nem egy kritika ezzel kapcsolatban. Mind Donkó Péter elmondta, olyan megjegyzéseket is kaptak, hogy a halászok ellopják a varsákban fennakadt értékes süllőket, egyéb halakat. Múlt év vége felé az is megesett, hogy a hazafelé tartó halászokat állampolgári bejelenést követően rendőrök állították meg ellenőrizni. Feltehetően horgász lehetett az illető. Természetesen az ellenőrzést végző rendőrök a hatósági engedélyben szereplő halfajon kívül mást nem találtak.

– A szelektív halászatot csak hatósági engedélyek birtokában végezhetjük, az általunk felkért halászoknak is rendelkeznie kell megfelelő képesítéssel – mutatott rá Donkó Péter.

– Profi szakemberekről van szó, akik nyilván a szakmai tekintélyüket sem rontanák olyannal, hogy esetleg megpróbálnak egyéb halakat elvinni a vízből saját használatra. Egyébként a mi halőreink is jelen vannak a gyérítésnél. De előzőleg a kormányhivatal halgazdálkodási szakügyintézőjének is be kell jelenteni a gyérítés pontos helyét, a vízből eltávolított halmennyiséget. Egyébként a varsák felnézése, ürítése sem titkos akció, azt bárki megtekintheti.

Rendszeresen kiürítik a kihelyezett varsákat
Forrás: Beküldött fotó

Az a vád is érte a szövetséget, hogy a varsákban pár nap alatt elpusztulnak a halak, így az ennél ritkább felnézesek között az bent rekedt értékes fajok egyedei is elhullanak, vagy azokat a törpék „agyonszúrják” tüskés úszóikkal. Emiatt kikérték dr. Gonda Sándor okleveles halászati szakmérnök véleményét is, amit a szervezet interneten közzé is tett. A szakember részletesen kifejtette, hogy a téli időszakban a vizek lehűlésével a halk élettevékenysége lelassul, keveset táplálkoznak és keveset mozognak, így annak is kicsi az esélye, hogy azokon a helyeken, ahol a törpék összegyűltek, más fajok is beúsznak a varsákba. Ha mégis, a lelassult mozgás miatt nem tesznek kárt az esetleg mégis oda került más halakban. A szakember is azt javasolja, hogy a kihelyezett varsákat 3-4, de inkább 6-7 napig helyükön kell hagyni bolygatás nélkül.

A csatornán a halcsapdákat február 12-én nézték föl, ekkor összesen 1680 kilogramm törpét sikerült begyűjtenie a művelettel megbízott halászoknak. Másnap a Malomzugi Holt-Zagyván is kiürítették a halcsapdákat, melyekben 1035 kiló tüskés kis hal gyűlt össze.

A varsákat visszahelyezték, a következő ürítésre pedig február 20-án került sor, ekkor a holtágból 240 kilogramm, a csatornából 675 kiló törpeharcsát sikerült kifogni és eltávolítani a vízterületekről. A halászeszközöket pedig még március elejéig kint maradnak a vizekben. ismét elhelyezték a vizekben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában