Különleges tudáspróba

2024.03.07. 11:29

Jászberényen át vezet az út Rióba: fiatal csillagászok versengenek a helyekért

A legjobb 10 versenyző közül választják ki a diákolimpiai keret tagjait, akik hazánkat képviselik Brazíliában a 17. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián.

Illés Anita

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont idén is a Svábhegyi Csillagvizsgáló szakmai közreműködésével rendezi meg az Athletica Galactica Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyt március 8. és 10. között – írja a verseny oldala

csillagászat
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: Illusztráció

A szervezők közleményéből megtudtuk, az első három fordulón, melyet mindenki a saját iskolájában írt meg, közel 100 diák mérte össze a fizikai, matematikai és informatikai tudását. Közülük a 25 legjobb eredményt elér versenyző meghívást kapott a döntőre, melynek a Jászberényi Városi Könyvtár ad otthont. Védnöke, dr. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója. 

A döntőbe jutott diákoknak elméleti és gyakorlati tudásukat is bizonyítaniuk kell a hétvége alatt. A legjobb tíz versenyző számára a döntő után sem áll meg a felkészülés, hiszen közülük választják ki a diákolimpiai keretet, akik képviselhetik hazánkat a 17. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, melyet idén Brazíliában, Rio de Janeiro-ban rendeznek meg.

Izgalmas előadásokkal készülnek a szervezők

A jászberényi döntő megnyitója március 9-én, szombaton 9:30-kor kezdődik a városi könyvtárban. A versenyzők délelőtt az elméleti, délután pedig az adatelemzési fordulón vesznek részt. A szervezők érdekes előadásokkal, bemutatókkal várják a látogatókat. 10:15 órakor dr. Szabó Róbert Híres csillagászhölgyek – itthon és külföldön címmel tart előadást, majd 11:45 órakor dr. Szalai Tamás 

A csillagászat új aranykoráról beszél és beszámol a James Webb-űrtávcső működésének első ötszáz napjáról. A rendezvényt planetáriumi vetítés, vezetett tárlatvezetés a Jász Múzeumban színesíti, 20 órától távcsöves bemutató előadás lesz a könyvtár kupolájában. Vasárnap 9:15-kor Szabó O. Norton előadásában arra igyekszik választ adni, hogy hány bolygó van a Naprendszerben. Dr. Kiss László 11:15 órakor a 21. századi csillagász munkáját mutatja be, hasznos tanácsokat adva a jövő csillagászainak. 

Vasárnap délután eredményhirdetéssel, a díjak átadásával zárul a rendezvény. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában