Értékmegőrzés

2024.04.04. 15:00

Megszépül Kengyel egyik legrégebbi épülete, fontos szerepet tölthet be a település életében

Falusi szálláshelyet alakítana ki Kengyel önkormányzata a polgármester hivatal mellett álló egykori iskolaépület szolgálati lakásából. A terv ugyan távlati, de a közel 100 éves épület felújítása már elkezdődött.

Molnár-Révész Erika

A település központjában, a polgármesteri hivatal mellett áll az az 1930-as évek környékén épült egykori iskola, melynek egy része tanítói szolgálati lakásként is funkcionált. Az épületben jelenleg az iskolai étkeztetés zajlik, mely a későbbiekben átkerülhet majd Kengyel hamarosan épülő üzemi konyhája mellé, és időközben a szolgálati lakás is megüresedett. Így a patinás épülettel távlati célja van az önkormányzatnak. 

kengyel,önkormányzat,iskola,épület,megszépül
Gál József polgármester a település egyik legrégebbi épülete előtt, mely egykor iskolaként funkcionált
Fotó: Mészáros János

– Önerőből már elkezdtük az épület felújítását, a lábazatjavítás már megtörtént, jelenleg a kőporozás zajlik. Ezután az épületet, illetve a nyílászárókat is átfestjük majd. Nagyon fontos számunkra az állapota, hiszen ez az egyik legrégebbi épület a településünkön. Az ingatlan egyik részében, vagyis a korábbi szolgálati lakás helyén később falusi szálláshelyeket alakítanánk ki, a hozzánk érkező turisták számára – tájékoztatott Gál József, Kengyel polgármestere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában