Fejlesztés

2024.05.09. 17:25

Varázslatos lombkoronasétánnyal gyarapodott Nagykörű, ámultba ejtőek a képek – galériával, videóval

A Tisza-part ezer szépségét csodálhatják meg, akik ellátogatnak a nagykörűi Lombkoronaház- és sétányra. A különleges építményt csütörtök délelőtt adták át.

Rimóczi Ágnes

A lombok között, nyolc méter magasan. Aki így szeretne sétálni a Tisza-parton, látogasson el Nagykörűbe. A községben csütörtökön délelőtt hivatalosan is átadták a nemrégen elkészült Lombkoronaház- és sétányt. 

lombkoronasétány, átadás, Szalay Ferenc, dr. Kállai Mária, Hubai Imre
Az avatóünnepség a nemzeti színű szalag átvágásával ért véget
Fotó: Nagy Balázs

– Ha visszagondolok az elmúlt négy és fél évre, elmondhatom, hogy nem mindig bíztam benne, hogy egyszer itt állhatunk. De szerencsére elérkezett ez a nap – kezdte köszöntőjében Nagykörű polgármestere az ünnepélyes átadón. Túri Tibor kiemelte, nagyon sokak munkája, segítsége kellett ehhez, amiért mérhetetlen hálával tartozik. Ahogy a településvezető rámutatott: a létesítmény jó alapja lehet annak a turisztikai munkának, melyet a község megkezdett az elmúlt években, évtizedekben. Mint mondta, szeretnének tovább menni ezen az úton, további fejlesztéseket terveznek.

203 millió forintit nyert a beruházáshoz a település

Túri Tibor a projekttel kapcsolatban elmondta, hogy 2017 májusában a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 203 millió forintot nyert el az önkormányzat. Tavaly a kormány további forrást biztosított, így összesen 646 millió forintból készült el a különleges építmény.

A létesítmény a természet és turizmus harmóniáját szimbolizálja. Ezt már Oláh Gábor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára mondta avatóbeszédében. Kiemelte: a turizmusfejlesztési forrásokkal kapcsolatos döntéskor fontos vezérelv, hogy a fejlesztések környezetileg is fenntartható célokat szolgáljanak, ahogyan az is, hogy társadalmilag is az emberek előnyére váljanak. 

A most átadott létesítmény ékes példája ennek. Ráadásul ez a sétány olyan térségben épült meg, amely változatos és lélegzetelállító természeti értékeket kínál. Mindenkinek köszönöm a közös munkát, és sok örömet kívánok a lombkoronaház- és sétány használatához

– hangsúlyozta Oláh Gábor.

A térség turizmusát is erősíti a nagykörűi lombkoronasétány

Dr. Kállai Mária az átadón felidézte a projekt kezdetét. A térség országgyűlési képviselője szólt a beruházás megvalósításában felmerülő nehézségekről, s azok, összefogással történt legyőzéséről. 

– A hangsúly az utóbbin van. Köszönet jár mindenkinek, aki ugyanazért a célért dolgozott. Az eredmény gazdagítja a lakosságot, az ide látogatókat és az egész térséget – emelte ki. 

Amint azt a honanya hangsúlyozta: Nagykörű önmagában is egy vonzó település, gondoljunk csak a cseresznyéjére. Fontos itt a fejlődés, a minőség, a civil szervezetek is aktívak a település gazdagítása érdekében. 

– Említésre méltóak az elért pályázati eredményei és a térségi felelősségvállalása is példaértékű. A mostani fejlesztése térségi szinten is jelentős – fogalmazott dr. Kállai Mária.

A helyi plébános áldotta meg a létesítményt

Az eseményen Szalay Ferenc, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanács elnöke hangsúlyozta a kistérség fontosságát, utalt a településvezetések állandó együtt gondolkodására. 

Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke rámutatott, hogy ezzel a projekttel Nagykörűben valósult meg a vármegye második legnagyobb turisztikai beruházása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. 

Az eseményen Kiss Gyula tervező is szólt a vendégekhez, majd Fejes János helyi plébános áldotta meg a létesítményt.

Nyolc méter magasan, a lombok között sétálhatunk

A Tisza partján, az ártéri erdő hűs lombjai között, nyolc méteres magasságban épült meg a 240 méter hosszú sétány, illetve a hozzá kapcsolódó vendéglátóhely, ahol egy modern, terasszal ellátott étteremben pihenhetnek meg a látogatók. A modern építmény küldetése, hogy összehangolja az öko-, vízi, az aktív- és kulturális turizmust egy lenyűgöző, komplex épületegyüttes formájában. A sétány „alatt” egy modern játszótér is található. Ezen kívül Nagykörű már meglévő rendezvényszínpadának infrastrukturális fejlesztése valósul meg a projekthez kapcsolódóan.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában