Tilos hozzányúlni!

2024.05.19. 06:55

Halálra ítéljük, ha ezt tesszük egy reszkető őzgidával: a Jászkunságban is sok állat pusztul el emiatt

Tavasz vége felé születnek meg az kis őzgidák. A kicsiket nem tudja anyjuk egész nap vigyázni, így amíg táplálék után jár, elfekteti őket a védettnek vélt helyen. Bár régóta hangoztatják a médiában, hogy ne nyúljunk hozzá, ha kis gidát találunk, mégis minden évben visznek be a vadásztársaságokhoz vagy vadasparkokhoz, állatmenhelyekre kis őzikéket, melyeket meg akarnak menteni a jó szándékú, ám meggondolatlan állatbarátok.

Kovács Berta

Első látásra elárvultnak tűnhet a bokrok alatt, a magas fűben vagy a szántóföldeken meglapuló őzgida, pedig szó sincs arról, hogy magára hagyta volna az anyja. Lehet, hogy épp táplálék után jár, és mivel csemetéje nem tudja még követni, arra az időre elfekteti valahol. De az is lehet, hogy épp a kiránduló ijesztette el az anyát, mely az ember távozása után visszatér kicsinyéhez.

őzgida
Egyedül van, de nem árva az őzgida: visszatér hozzá az anyja!
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

Éppen ezért, ha elhagyatottnak tűnik egy ilyen kis teremtmény, ne akarjuk „megmenteni”, hiszen nem szorul segítségre. És bármennyire is aranyos, bájos a kis állatka, ne simogassuk, ne érzünk hozzá, mert ha a visszatérő anyaállat megérzi rajta az ember – vagy akár a kutyánk – szagát, akkor már biztos, hogy elhagyja, nem gondozza tovább. Az pedig a biztos halált jelenti számára…

Jót akarnak, de problémát okoznak a kirándulók

– Valóban a mai napig probléma, hogy a kirándulók összeszedik a talált gidákat – erősítette meg Juhász Zsolt vadgazdamérnök, a szolnoki Diana Vadásztársaság elnöke. – A területünkről is minden évben nyolc-tíz kis állatot hoznak be, mert meg akarják menteni. Ez azért is komoly probléma, mert nagyon nehéz egy gidát felnevelni, öt-tíz százalékuk marad csak életben. Nem is az etetésük, a táplálék biztosítása a gond, hanem az, hogy az emberi környezetben nem tudja felvenni a gyomor működéséhez szükséges baktériumtörzseket. Erre pedig szükség lenne az életben maradáshoz. A legtöbbször sajnos az történik, hogy hasmenéses tünetek jelentkeznek, és elpusztulnak a gidák – mutatott rá a vadgazdamérnök.

Nincs semmi baj, a suta vissza fog menni hozzájuk!

Azt is hozzátette, területükön rengeteg a vadgázolás.

– Egy vadászati szezonban, adott év márciusától a következő év február végéig tart, a Diana Vadásztársaság területén 120 őzet lehet kilőni, ennek a darabszámnak a fele viszont a közlekedésnek esik áldozatául. Szolnok környékén nagyon sok területet beépítenek, a vadak kiszorulnak élőhelyükről. Ezért is fontos, hogy legalább a szaporulatot megóvjuk. 

Tehát semmiképp ne szedjék össze a talált gidákat az emberek, az anyjuk, a suta vissza fog menni hozzájuk!

– hangsúlyozta Juhász Zsolt.

A városoktól messzebb eső területeken úgy tűnik, kevésbé jellemző ez a probléma.

Rengeteg vadat ütnek el a mezőgazdasági gépekkel

– Hozzánk nem szoktak behozni őzgidákat – számolt be róla Kézsmárki Ferenc, a mesterszállási Mester Vadásztársaság elnöke. – A vidéki emberek tisztában vannak a vadak életciklusaival, jobban együtt élnek a természettel. Nálunk nagyobb veszélyforrást jelentenek a mezőgazdasági gépek. Az anyja elfekteti a gidát a hasig érő búzatáblában, a mezőgazdasági munkát végzők pedig nem keresgélik őket, hanem végig mennek a táblán az ötszáz-hatszáz lóerős traktorokkal, tíz méter széles traktorokkal… Van ugyan vadriasztó, de évente mégis sok vadat így ütnek el, nem csak őzeket. Az aszály is fenyeget. 2020-ben a környékünkön jelentős számú gida pusztult el, nem tudta őket szoptatni az anyjuk, pedig vadásztársaságunk rendszeresen helyezett ki táplálékot, vizet megtartó agyaggödrök azonban gyorsan kiszáradtak. Idén is aszályos évnek nézünk elébe – fejtette ki a veszélyeket a mesterszállási vadász.

Pozitívum, hogy többek között Tiszasüly környékén sem jellemző a gidák összeszedegetése.

– Tizenöt éve vagyok elnök, de még nem fordult elő, hogy talált őzgidával kerestek volna meg minket – számolt be róla Tari Mihály, a sülyi Szőke Tisza Vadásztársaság vezetője. Pedig van a környéken idén is szép számú szaporulat...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában