Galériával

2023.04.20. 14:43

Elkezdődött a 27. Nagykun Diák Sportviadal Kunhegyesen

A héten újra Kunhegyes ad otthon a Nagykunság egyik legjelentősebb, több mint fél évszázados múltra visszatekintő kétnapos diáksport-rendezvényének, a Nagykun Diák Sportviadalnak.

Daróczi Erzsébet

Hét sportágban, többek között kosárlabdában mérkőznek meg a fiatalok Kunhegyesen, a 27. Nagykun Diák Sportviadalon

Fotó: Daróczi Erzsébet

A XXVII. Nagykun Diák Sportviadal szervezője a Karcagi SZC Nagy László Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola és Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium DSE és az önkormányzat.

A lányok és fiúk atlétika, kispályás labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda és szertorna sportágakban mérik össze tudásukat, hogy péntek estére kiderüljön, ki őrizheti a következő viadalig a kupát, s az is eldől, hogy a legutóbbi győztes, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium megőrzi-e idén is első helyét.

A csütörtöki megnyitón F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke köszöntötte az öt nagykun település – Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton, Túrkeve – nyolc középiskolájának tanulóit, a felkészítőket és az intézményvezetőket. A politikus maga is felidézte egykori nagykunos élményeit. Mint fogalmazott, aki részt vett valaha Nagykunon, az sokáig vissza fog emlékezni azokra az élményekre.

– A diákok versenye azért is csodálatos, mert kevés olyan iskola vagy sport hagyomány van, ami ilyen hosszú távon működik. A Nagykun Diák Sportviadal ilyen, hiszen már 27. alkalommal rendezik meg, azaz nagyon régen kezdődött, és még nagyon sokáig folytatódik. Élmény a diáknak, a testnevelőknek, a szülőknek, akik egykor maguk is nagykunos versenyzők voltak. A nagykunsági középiskolák összetartásának nagyon fontos szimbóluma és eseménye ez a verseny, ami mindannyiunk közös kincse, életre szóló élmény – vélte F. Kovács Sándor.

A megnyitó után öt helyszínen elkezdődtek a versenyek, aki szeretné követni az eseményeket, eredményeket, az megteheti a rendezvény weboldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában