Evezés

2024.04.26. 14:27

A Szabó-Furkó páros A döntőbe jutott az Eb-n

A Szabó Bence, Furkó Kálmán összeállítású világbajnoki ezüstérmes páros a pályaválasztó futamában második hellyel mutatkozott be pénteken a szegedi evezős Európa-bajnokságon.

Kiss Ádám

A tavalyi, belgrádi vb férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesének ezüstérmesei 7:28.07 perces idejükkel a második helyen értek célba az osztrák kettes mögött, illetve a moldovai páros előtt a szegedi Maty-éren, ezzel felmérték az erőviszonyokat a szombati fináléra, amelyben már az érmekért csatáznak majd Furkóék.

Furkó Kálmán, Szabó Bence, evezés
A Szabó Bence, Furkó Kálmán (hátul) páros A döntőbe jutott a szegedi  evezős Eb-n
Forrás: worldrowing.com

 

– Az osztrákok gyorsak, erre most nekünk valamit reagálni kell, hogy szombaton ott legyünk a buliba és vissza tudjunk vágni nekik – mondta Furkó Kálmán az MTI-nek, majd hozzátette, sokszor versenyeztek már vert helyzetből, de meglepetést is tudtak már okozni az edzőknek, az ellenfeleknek, sőt még önmaguknak is. – Az biztos, hogy a döntőben 110 százalékot kell nyújtanunk, ha meg szeretnénk nyerni ezt a versenyt. A motivációnkkal nincsen gond, nagyon akarni fogjuk az első helyet és a hazai környezet szerintem még egy kis pluszt fog adni, ami segíthet.

A kormányos kettesben korábban világbajnok, valamint a kormányos nélküli ketteseknél Európa-bajnok Simon Béla, Juhász Adrián duó beragadt a rajtnál, így féltávnál hatodik helyen haladva már több mint nyolc másodperces hátrányban volt az elődöntős helyektől. A végén ugyan nagy hajrába kezdtek a magyarok, de már csak két pozíciót tudtak javítani, azaz negyedikként zártak (7:06.5 p), így vasárnap a C döntőben folytatják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában