Hőség

2023.08.25. 12:13

A mentők a kánikula veszélyeire figyelmeztetik a versenyre kilátogatókat

A mentők a hőség veszélyeire figyelmeztetik a budapesti atlétikai világbajnokság hétvégi programjaira kilátogatókat, felhívva a figyelmet arra, hogy péntektől harmadfokú hőségriasztás van érvényben – tájékoztat az MTI.

MW

A versenyzőknek a hőséggel is meg kell küzdeniük

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

Az Országos Mentőszolgálat pénteki közleményében azt javasolja, hogy 

a nézők védjék fejüket és bőrüket a napsugárzástól, viseljenek szellős ruházatot és igyanak sok vizet.

Az ajánlás között szerepel az is, hogy a hőséget nehezen viselő, krónikus betegségben szenvedő, idős szurkolók inkább a televízió közvetítésén keresztül kísérjék figyelemmel a versenyt.

Azt kérték továbbá, hogy az atlétikai világbajnokság utolsó napján, augusztus 27-én, közvetlenül a hivatalos maratoni verseny után rendezendő Hősök Futásán csak az induljon el, aki egészséges és a szervezete felkészült a kihívásra.

Jelezték: a mentők nagy erőkkel biztosítják a versenyhelyszíneket, a mentőautókon és gyalogos elsősegélynyújtókon kívül speciális ellátóhelyeket, ambulanciákat is kialakítottak.

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe, az intézkedés augusztus 28-án hétfő éjfélig tart.


A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!