2009.02.02. 18:03
Portyázó marhák - állatvédelem, kontra mezőgazdaság
Nem az a néhány tízezer forint kár érdekli elsősorban Szilvás Tibor nagykörűi gazdálkodót, amit a falu legelőin tartott szürkemarhagulya okozott neki. Hanem hogy legyen már végre vége a jószágok kálváriájának. Azaz ne tudjanak a határban bolyongani, kárt tenni és feszültségeket okozni.
Szilvás Tibor sáros, kátyús, alig járható utakon visz bennünket terepjáró kisteherautóján a Tisza-gáton belül, az úgynevezett mentetlenen lévő földjükhöz, amelyen a legutóbbi károkozó csordajárás történt, még az ősszel.
Erdőben is jártak
Nem ez az egyetlen hatósági eljárás, ami a szürkemarhák miatt indult a közelmúltban. Egy idős asszony azért kezdeményezett birtokvédelmi eljárást a helyi jegyzőnél, mert a csorda 2000-től — Tiszasülyre kerülése óta — visszatérően be-beszabadult az erdejébe, károkat okozva ott. A hatóságtól azt kérte a panaszos, hogy tiltsa el a tulajdonos szövetkezetet a jogsértő magatartástól — a „laza” jószágtartástól —, és kötelezze a károk megfizetésére. A helyi hivatal érdemi vizsgálat nélkül elutasította a beadványt, miután a jogsértő helyzet egy évnél régebben keletkezett, s azokban az ügyekben már csak a bíróságnak van hatásköre és illetékessége. Az erdőtulajdonost persze ez nem vigasztalja.Azóta folyik a vita köztük és a gulya gazdája, az Első Ártéri Szövetkezet között. A gazda azt mondja, a szürkemarhák gázoltak bele betakarítás előtt a kukoricájába, míg Balogh Péter szövetkezeti elnök szerint nem. Nyomolvasás, ürülékvizsgálat, tanúk és szakértők meghallgatása folyt az ügyben, míg végül bizonyítottság hiányában Varga Zoltán jegyző kénytelen volt megszüntetni az eljárást.
A gulya 2000-ben került Nagykörű határába. A WWF Magyarország természetvédelmi szervezettől kapta a település, a méltán jó hírű ártéri programjaihoz kapcsolódva. Azóta visszatérőek a károkozások erdőben, szántóföldön, legelőn. Varga Zoltán jegyző elmondta: a gulya gazdái eddig mindig meg tudtak állapodni a föld- vagy erdőtulajdonossal, s rendben fizettek is. Alkalmanként néhány tízezer forintokat. A mostani az első eset, hogy nincs megállapodás.
— Arra akar rábeszélni Balogh Péter, hogy a gáton belül, a mentetlenen ne termeljünk szántóföldi növényeket. No de ezek a legjobb földjeink, hogyne művelnénk meg őket! Átlagos időben is nyolcvanmázsás kukoricaterméseink vannak itt!
Balogh Péter, a hatóság elé vitt szövetkezet elnöke elismeri: vannak károkozások, de ők minden bizonyított esetben fizettek. A kérdésre, hogy nem lenne-e jobb inkább elkerülni a károkat, bólint: erre törekednek. Rögtön hozzá is teszi azonban: az igazi az volna, ha az ártéri területekről kivonulna a szántóföldi földművelés. A kezdeti százas nagyságrendről negyven alá csökkentették a jószágok számát, de a szántóföldek között még mindig nincs elég élettere a gulyának.
A sáros, kátyús ártéri úton visszafelé, hétvégi házas, kertes területek előtt csúszkálunk el. Szilvás gazda nevetve mutatja az egyik, cölöpökön álló házat. A gazdája nemrég kora hajnalon kiállt a ház elé, hogy sürgető kisdolgát végezze, s rögtön el is ment tőle a kedve: néhány szürkemarha bámult rá bánatos nagy szemekkel a kertből, a szőlőlugasok közül.
— Nem az állatok a hibásak — foglalja össze Szilvás gazda a véleményét. — Ha éhesek, persze hogy elindulnak, mennek, amerre élelmet találnak. Olyankor nem tudja útjukat állni a villanypásztor sem. Nyáron a vadakác leveléből kellene jóllakniuk, meg mások legelőinek füvéből. Most télen takarmányozni kellene őket, de többnyire csak a legelőkön próbálnak táplálékhoz jutni. Talán jobb gazdát érdemelnének — hangsúlyozta Szilvás Tibor.
-->
