Bulvár

2009.05.20. 18:01

Az elnök cáfolja, hogy Sopronba költöztetné csapatát

Az elmúlt napokban több pletyka is felröppent szurkolói berkekben, mely a Szolnoki MÁV FC NB II-s labdarúgó csapatának költözködését érintette. Nem csak városon belüli, hanem országrészek közti költözésről is beszélnek egyesek.

Gelei József

Néhány évi viszonylagos nyugalom után a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Kisteleki István felvetette a bajnokságok átszervezésnek szükségességét, s erről a csütörtöki, budapesti elnökségi ülés hívatott dönteni. Mivel a Szolnoki MÁV FC elnöke, Ferencz Gábor tagja az elnökségnek, ráadásul klubját is érinti a tervezett átalakítás, tőle kértünk bővebb tájékoztatást az ügyben. Sőt, így legalább a kék-fehér gárdáról szóló pletykák valódiságáról is első kézből értesülhettünk.

— Be kell látnunk, nincs annyi képzett játékosa a magyar labdarúgásnak, amennyi az 1x16 csapatos élvonalra, illetve a 2x16 csapatos másodosztály kellene, azaz valamilyen szinten egyetértek Kisteleki István létszám-csökkentési terveivel — felelte érdeklődésünkre Ferencz Gábor.

— Felhígult a mezőny, folyamatosan csökkent a színvonal, s ez meglátszik a nézőszámon is. Persze félelmeim nekem is vannak a szűkítéssel kapcsolatban, megértem a tulajdonosok ellenvetését, ám szakmailag ez tűnik kívánatosnak. Ami a Szolnoki MÁV FC-t illeti, számunkra többletköltséget jelentene, ha Nyugat-Magyarországot is be kellene barangolnunk, de az biztos, színvonalasabb lenne a bajnokság.

— Az elmúlt napokban felröppent a hír szurkolói körökben, hogy belefáradt a szolnoki szélmalomharcba, s elköltözteti a csapatot Sopronba, ahol a villanyvilágítással ellátott stadion mellett az élvonalbeli csapatról ábrándozó önkormányzat is tárt karokkal fogadná.

— Szeretném lelőni ezt a kacsát, ugyanis semmi alapja nincs a hírnek. Hogy honnan vették a drukkerek? Talán vezetőedzőnk, Vágó Attila személye miatt kezdtek el kombinálni, aki valamikor dolgozott a hűség városában és mai is megvannak ott a kapcsolatai. A lényeg, nem viszem el a csapatot. Arról nem is beszélve, hogy a nyugati csoportból szerintem jövőre nehezebb lesz feljutni, mint innen, a keletiből.

— Ha már a költözködés szóba került: évek óta visszatérő hír a nézők között, hogy a Tiszaliget helyett a következő idényben ismét a Véső utcában játsza hazai meccseit a Tisza-parti együttes.

— Nem kertelek, két rossz között kell esztendők óta választanunk: az 1974-ben épült, ám mára romhalmazzá vált Tiszaligeti Stadion és az egykori MÁV-pálya lehet az otthonunk. Az előbbi lelátója szinte csak kőtörmelék, szurkolóink áznak, fáznak vagy éppen megsülnek a nézőtéren helyet foglalva, ha tűz a nap, s a játéktér is nagyon messze van a lelátótól. A Véső utcában ugyan családiasabb a hangulat a fedett nézőtér miatt, de a pálya talaja tönkre ment, alkalmatlan a labdarúgásra, az öltözők pedig ma már használhatatlanok. Mindkét sporttelep pont úgy néz ki, mint aminek karbantartására, felújítására a tulajdonos nem költ. Mindezek figyelembe vételével a Tiszaliget még mindig jobb állapotban van egy fokkal, így a következő évadra is maradunk idei otthonunkban. Jövőre száz éves lesz a klub. Összefogásra lenne szükség, hogy a jubileum évében valami nagyot produkálhassunk, ám csapatunk régi szponzorai mára teljesen kivonultak a labdarúgás támogatásából. Én különösen azt a 250 gyereket sajnálom, aki nap mint nap nálunk készül, mert futballista szeretne lenni.

Az MLSZ elnöksége tehát csütörtöki ülésén dönt az átszervezés mértékéről és idejéről. Természetesen arról is beszámolunk.

Ezek is érdekelhetik