2010.11.09. 19:45
A fővárosban keresték a hiányzó Kukorica Jancsit
Aki elolvasta a szolnoki Szigligeti Színház János vitéz című darabjának szereposztását a mai bemutató előtt, s megnézte azt, az előadás alatt meglepődött. Kukorica Jancsit ugyanis a délutáni és esti előadáson is Derzsi György alakította.
Bot Gábor, a daljáték címszereplője, megbetegedett, s nem énekelhette el a kedvelt darab dalait. Ez az előadás előtt néhány órával derült ki, a színház vezetősége rövid idő alatt megoldást talált, így az előadás nem maradt el. A Szigligeti igazgatósága és társulata ezzel újra bebizonyította, számukra, a közönség a legfontosabb.
— Délelőtt derült ki, hogy Bot Gábor nem tud színpadra lépni, nagyon gyorsan kellett megoldást találni — mondta el Balázs Péter. A színház igazgatója kiemelte, nem szerették volna, hogy elmaradjon az előadás. Így is történt, a vezető rövid idő alatt megállapodott Derzsi György magánénekessel, aki egyébként már játszotta Kukorica Jancsit.
A beugrást vállaló művészért maga a direktor autózott a fővárosba. — Miután megérkeztünk, azonnal próbálni kezdett a csapat. Nem volt sok idő, hiszen nemsokára kezdődött az előadás — tette hozzá az igazgató. A függöny felgördült, s a beugró művész alakítását pedig ovációval jutalmazta a közönség.
R.Á. -->