Bekapcsolt hősugárzó okozta a tragédiát

Ábel Gyula több mint négy évtizeden át őrizte magában annak az 1969-es áprilisi éjszakának, kora hajnalnak az emlékfoszlányait, amikor otthonuk szinte lakhatatlanná vált a szolnoki Centrum-tűzben. Most végre lehetősége nyílt rá, hogy találkozzon az egykori hős tűzoltóval, s különös meglepetés érte.

– Számomra minden elmosódott, csak arra emlékszem, hogy az utcafrontról mentettek bennünket, s engem létrán vitt le egy tűzoltó „bácsi". A szüleim még a lakásban maradtak, mentették a ruhaneműt meg a fél éves öcsémet. Én meg csak sírtam, hogy hol maradnak az Anyuék... – idézte fel a régmúltat a ma már negyvenes éveit taposó férfi abban a levélben, melyet az Új Néplaphoz juttatott el. Arra kérte szerkesztőségünket, segítsünk megtalálni egykori megmentőit.

A mai Árkád, tehát a Kossuth tér és a Ságvári körút (ma Szapáry út) sarkán álló egykori Nerfeld-palota alsó szintjén akkoriban Szolnok legnagyobb áruháza kapott helyet. A felsőbb szinteken több tucatnyi család lakott, ezek egyikében éltek Ábelék is. A város történetének egyik legnagyobb tűzeseteként tartjuk számon Szolnokon azt a katasztrófát, amikor ez a régi Centrum Áruház leégett.

Némi kutatómunkát követően gyorsan fény derült rá, hogy maga az akkori mentésvezető, Szabó Ferenc, ma már nyugalmazott tűzoltó alezredes volt az, aki a létra alján fogadta a kisfiút. Az egykori őrsparancsnok ráadásul ma is pontosan fel tudja idézni annak a kora reggelnek minden mozzanatát. Általunk megszervezett találkozásuk pedig nem várt meglepetéssel szolgált. Kiderült ugyanis, hogy évtizedeken át egy házban éltek, Ábel Gyula gyakorlatilag egykori megmentőjének gyermekeivel együtt nőtt fel. Így igazán baráti hangulatban idézhettük fel közösen az 1969. április 11-i emlékeket, amelyekről valami véletlen folytán korábban sosem esett szó a szomszédok között.

„Bekapcsolt hősugárzó okozta a szolnoki Centrum Áruház égését" – adták hírül a lapok a katasztrófát követő napokban. Az áruház toldaléképületében – amely nem volt nagyobb, mint egy családi ház – csaptak fel a lángok hajnali négy óra tájban. Egy hősugárzótól gyulladt ki az épület, melyet alig 15-20 centiméternyire helyeztek el a függönytől. A híradások szerint a szolgálatot teljesítő idős éjjeliőr nagyon megijedt, amikor felfedezte a tüzet. S bár ekkor még a közvetlen közelében lévő porral oltóval könnyedén megfékezhette volna a lángokat, inkább átszaladt az igazgatói irodába, hogy telefonon értesítse a rendőrséget.

Ekkorra a lángok már belekaptak a raktáron lévő takarókba, s viharos gyorsasággal terjedtek a felső szinten. Sűrű fekete füst borított el mindent, melyre már az áruház feletti lakók is felébredtek, hiszen a koromfekete füst a lakásokba is beáramlott.
Szabó Ferenc százados őrsparancsnok vezetésével érkezett az első tűzoltó egység a helyszínre.

– Akkoriban 24 órás szolgálatban 7.30-tól másnap reggel 7.30-ig dolgoztunk, így igencsak a szolgálat végén jártunk már, amikor megérkezett a riasztás 4 óra 17 perckor. Az első jelzésből nem lehetett eldönteni, milyen a tűz, ráadásul korábban többször is előfordult, hogy a homlokzaton lévő zárlatos reklámtábla miatt riasztottak bennünket – emlékezett vissza a ma már 79. évében járó nyugdíjas alezredes. – Ezért először csak két fecskendővel indultunk a helyszínre, ám már az SZTK épületénél járva láttuk, hogy sokkal nagyobb a baj, így azonnal hármas fokozatúra emeltem a riasztást. Úgy festett a környék, mintha egy óriási 424-es mozdony okádta volna a füstöt. Alig három perccel a riasztás után, 4.20-kor értünk a házhoz, ahol a két felső emeleten rekedt lakók már kétségbeesetten kiáltoztak segítségért. A fojtogató füstben nem sok hiányzott a pánikhoz. Nyilvánvaló volt, hogy először az emberéleteket kell menteni, ezért amilyen gyorsan csak lehetett, lehoztuk a lakókat létrákkal.

Talán érdemes megemlíteni mindenkit az egységemből, hiszen a tűzoltás mindig csapatmunka, csak együtt lehetünk eredményesek. Györe Imre, Tóth Pál, Tóth Imre, Farkas István, Rákóczi József, Gigor István, Németh József, Sónya Frigyes, Ecsédi Gyula, Molnár István és Bódi Balázs alkotta a csapatomat. Sajnos ma már csak utóbbi kettő él közülük, az a bajtársam, Györe Imre sincs már az élők sorában, aki Gyulát lehozta a létrán. Jómagam lent irányítottam a mentést, így került hozzám az akkor három éves kisfiú is. Összesen huszonöt embert, köztük hat gyermeket helyeztünk biztonságba, bár nem minden esetben volt könnyű dolgunk.

Akadt, aki azt sikoltozta, hogy leugrik az utcára, volt, aki a szemüvegéért szeretett volna visszafordulni, más meg el sem akarta hagyni a lakását, mert nem akarta otthagyni a nemrégiben vásárolt bútorát – idézte fel a tényeket Szabó Ferenc.

Időközben újabb egységek érkeztek Ceglédről, Mezőtúrról, Jászberényből, Kecskemétről, illetve abonyi és törökszentmiklósi önkéntes tűzoltók is segítettek. Alig egy óra alatt befejeződött a lakók kimenekítése, reggel hét órára pedig a tűz lokalizálása is megtörtént. Az ilyen gyors és hatékony kimenekítés és oltás manapság minden bizonnyal számos kitüntetéssel, elismeréssel járna a mentésben résztvevőknek – teljes joggal. Akkoriban viszont a tűzoltók természetes feladatának tartották ezt, s egy kézfogás mellett 1300 forintos jutalommal járt a parancsnok számára. Talán így utólag, akár a jövő évben esedékes 45. évforduló kapcsán megérdemelnék az egykori lánglovagok, hogy legalább egy emléktáblával tisztelegjen a város hősiességük előtt.

Szabó Ferenc egyébként 33 esztendőt töltött a szolnoki tűzoltóság kötelékében, gyakorlatilag véletlenül.

– Épp leszerelő katona voltam, amikor valami moziban összefutottam egy régi ismerősömmel, aki rábeszélt, hogy jelentkezzek tűzoltónak. Ha én akkor nem megyek moziba, ma valószínűleg egészen más pályafutásról számolhatnék be – mondta el. – Mégsem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam, hiszen nagyon sok emberen segítettünk bajtársaimmal.
Szabó Ferenc tűzoltó életének legnagyobb és legtragikusabb eseménye mindenképpen az 1976. novemberében történt Tóth Ferenc úti gázrobbanás. A három emeletes lakóház 24 lakása romba dőlt, 16 életveszélyessé vált, 13 halálos áldozat volt az öt hónapos csecsemőtől a 91 éves nyugdíjasig. A romok között találták meg őket a tűzoltók.
S hogy mi történt a Nerfeld-palota lakóival a 44 évvel ezelőtti tüzet követően?

– A szomszédainkkal együtt nem sokkal a tűz után visszaköltözhettünk, bár a füst és korom miatt természetesen sok minden tönkrement – tudtuk meg Ábel Gyulától. – Még közel két esztendőn át ott laktunk, nem került tehát életveszélyes állapotba az épület a tűzeset során. Később aztán elköltöztettek bennünket a Vosztok lakótelepre, de még további éveken keresztül állt a ház üresen. Már kamasz voltam, amikor elkezdték bontani. Bevallom, megkönnyeztem egykori otthonomat, amikor a romok között sétáltam...