45 éve együtt, de van némi zűrzavar az évszámok körül

E párbeszédekkel kezdte 1988. január 12-én a Szolnok Megyei Néplap sportrovatának hasábjain „Vasárnapi focisták” címmel megjelent kisriportját Várkonyi Ferenc újságíró kollégám. Írása azokról az elszánt futballistákról szólt, akik amatőr státuszukat figyelmen kívül hagyva, rendszeresen, szinte hivatásszerűen rúgták vasárnaponként a bőrt a szolnoki Tiszaliget helyenként murvás, salakos és bitumenes kispályáin.

Időnként esőben, porban, kánikulában, hóban, fagyban, sárban... „Ha jól számolom, már huszonkét éve” – nyilatkozta akkor, ’88-ban Dániel István, aki József öccsével együtt alapító tagja volt a Vasárnapi FC néven hétvégenként összeállt, alkalmanként huszonfős társaságnak. Azaz, a számok törvénye szerint 1966-ban rendezték az első fociösszejövetelt, ám a közelmúlt egyik vasárnapján „fennállásuk” 45. (?) évfordulóját ünnepelte az időközben – talán a vas(árnap)ból ellatinosodott szóhasználattal – Metallummá átnevezett hobbicsapat.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Közel fél évszázada csapatba verődnek vasárnaponként a vasárnapi focisták a Tiszaligetben. Legutóbb bográcsolással ünnepelték meg a kispályán közösen eltöltött 45. (?) évüket.
Fotó: Csabai István
[/caption]

Akkor hogy is van ez? Mennyi is az a mennyi? – kértük – szó szerint – számon a minapi jubileumi rendezvény kapcsán az egykori alapítót, Dániel Józsefet, aki – egy egykori evezőssel –, a korelnök vasárnapi focistával, Dobos Lajossal ütötte fel a vasárnapi focisták históriás könyvét:
– Valóban van némi zűrzavar az évszámok körül, de olyan sok idő telt el a kezdetek óta, hogy mára már csak a hétvégi gólok számát tudjuk pontosan számolni. Persze, néha abból is akad nézeteltérés, a kimeríthetetlen győzni akarás okán. Aztán, a barátságos meccsek után mégiscsak megegyezünk a végeredményben, így vélhetően rövid időn belül abban is megállapodunk, hogy mit, illetve születésünk hányadik évfordulóját is ünnepeltünk a napokban – mondja nevetve József, aki azért arra remekül emlékezett, hogy miért is történt az első kispályás futballmérkőzés, hogyan is alakult az „ad hoc” csapatépítés.

– István bátyámmal súlyt emelni jártunk le a Tisza-torkolati csónakház termébe. Edzőnk, Hollóy Tamás kötelezővé tette a vasárnapi edzések utáni lazító mozgást. Azt ugyan nem pontosan tudom, hogy ő, vagy mi találtuk ki, hogy focizással vezetjük le a kemény tréningeket. Átmentünk hát a hídon a mostani körcsarnok környékén álló egykori focipályára, s nekiálltunk rúgni a bőrt. Attól a naptól kezdve nem volt olyan vasárnap, hogy ne futballozzunk egy kiadósat valamelyik tiszaligeti kispályán úgy, hogy semmilyen bajnokságban, vagy tornán nem indultunk el. Csakis a saját örömünkre dobjuk be a labdát. Ma már elkényeztet bennünket a műfüves talaj, de az összecsapások keménysége még mindig a régi.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Dániel József (balra) és Dobos Lajos a hobbijukról cikkező 1988-as Néplappal.
Fotó: Csabai István
[/caption]

Mi, alapítók ugyanis átadtuk már a fiainknak, vagy az időközben hozzánk csatlakozottaknak a szellemiséget: elsősorban közösségben lenni, csapatot alkotni és összetartani a pályán és azon túl is. De nem utolsó sorban a győzni akarást, ami a meccs alatt is fontos, ám az élet más területén is előnyös személyiségjegy – hangsúlyozta Dániel József, majd távoztukkor Dobos Lajossal még azon tanakodtak, hogy akkor pontosan hányadik évüket is ünnepelték meg a legutóbbi hét végén? Aztán abba maradtak, hogy az idei, 45. évforduló tulajdonképpen már a 47. volt a sorban. nem baj, egy kispályás futballistának a 47 is egy „gömbölyű” szám...

– Hiába, na, nem bírom kondival – szabadkozik az.

– Már megint a fájós lábamba rúgtál... – korholja a diák az oktatót.

– Bocs, nem volt szándékos!” Mészáros Géza Közel fél évszázada csapatba verődnek vasárnaponként a vasárnapi focisták a Tiszaligetben. Legutóbb bográcsolással ünnepelték meg a kispályán közösen eltöltött 45. (?) évüket.
Fotó: Csabai István Dániel József (balra) és Dobos Lajos a hobbijukról cikkező 1988-as Néplappal.
Fotó: Csabai István -->