Egy palacsintasütő és egy lapát mentette meg a férfi életét

A magyar sportemberek szerencsésen megmenekültek, és nyolc embert mentettek ki a hó fogságából. A férfiak közül ketten tegnap este érkeztek haza, a baleset részleteiről az Új Néplapnak számoltak be elsőként.

Minden tökéletesnek tűnt október közepén: a két szolnoki hegymászó, Szlankó Zoltán és Demény Gábor egy sikeres Mera Peak csúcsmászás után kiválóan akklimatizálódva vágott neki a nepáli Ama Dablamhoz vezető útnak. Hozzájuk csatlakozott Horváth Csaba, aki szerette volna megnézni azt a környéket, amerre a férfiak igyekeztek. Az időjárás stabil volt, az ég nappal kristálytiszta kék, éjszaka fagyos és csillagfényes.
– Miután elbúcsúztunk többi magyar társainktól, elindultunk egy vadregényes hágó felé – meséli Szlankó Zoltán. – Eleinte jól haladtunk, de később hullani kezdett a hó, a látótávolság 100–150 méterre csökkent.
A magyar mászók, nyolc teherhordójuk, szakácsuk és szirdaruk előtt világossá vált: se fel, se le nem lehet menni tovább a lassan fél méteressé duzzadó hóban, 5200 méteren. Az első „teaházba” vackolódott be a csapat, mely épületnek falait kövekből rakták össze, teteje egy szakadt nejlon volt.

– Örültünk, hogy fedél volt a fejünk felett. Teáztunk, beszélgettünk és vártunk. Vártuk, hogy a hóesés elálljon. Szirdarunk, Nawang Lakpa Sherpa folyamatosan biztatott, hogy idő kérdése és kisüt a nap.
Amiben reménykedtek, nem történt meg: egész nap és egész éjjel hullott a csapadék. Az expedíció tagjai csapdába kerültek. Nawang (kérve isteneik segítségét), gyógyfüveket lobbantott lángra, imákat mormolt. Az este misztikus, vészjósló sötétségbe burkolózott.
– Másnap késő délelőtt döntöttünk úgy, hogy mentőhelikoptert hívatunk – mondja Horváth Csaba.

A gép érkezését a hegymászók feszülten várták...
– Más hangra lettem azonban figyelmes – teszi hozzá Zoltán. – Egy tompa dörrenésre, melyet életemben már többször hallottam, de soha nem ilyen közelről. Azonnal tudtam, miről van szó: lavina indult el a fejünk felett. Bár minden hegymászót arra oktatnak, vegyen fel ilyenkor egy bizonyos testtartást, bennem a menekülési ösztön erősebb volt. Elkezdtem rohanni a kijárat felé, de két lépés után hatalmas lökést éreztem a hátamon. Sok minden végigfut ilyenkor az ember agyán..., nekem a lányaim jutottak eszembe és az a két kis állatujjbáb, melyet tőlük kaptam, hogy megvédjenek mindentől. Mikor felpillantottam, senkit nem láttam magam körül, csak havat és törmeléket. Jézusom, egyedül én éltem túl az egészet? – ötlött eszembe, majd a közelemben mozgolódást láttam a hó alatt.

Magyar társa, Csaba volt az, akit hamarosan sikerült kiszabadítani a szorító fogságból. Pár perc múlva egy kötelet pillantottak meg a fehérségben. Puszta kézzel kezdték el kaparni a havat... így találták meg Gábort, akinek vállára egy kődarab zuhant.

– Hét percet lehettem a hó alatt – árulja el a másik szolnoki, Demény Gábor. – Nem pánikoltam be, felidéztem, mit kell tennem ilyenkor, hogyan kell levegőt vennem.
Miután Gábor is megmenekült, egy lapát, egy palacsintasütő és egy pár kesztyű segítségével a többi embert is elkezdték keresni. Hatékony módszerüknek köszönhetően újabb és újabb nepáli segítő bukkant fel a hó alól.

– Nem pihentünk, nem ültünk le. Négy órán keresztül küzdöttünk a többiek életéért, amikor a nepáliak megkértek, hagyjuk abba a keresést, a holtak szellemét nem illő megzavarni. A 10 gyermekes Paldet Tamang szakácsunkra, Ramra, egy fiatal teherhordóra és a ház tulajdonosára már nem leltünk rá. S bár szomorú a mérleg, mi elmondhatjuk: valaki vagy valami ránk nagyon vigyázott ott fenn...

Lavina temette maga alá a szolnoki hegymászókból álló Ama Dablam expedíció tagjait a nepáli Himalájában. Szoljon.hu -->