Az élet írta: van kiút a legszörnyűbb helyzetből is

– Nehéz erről beszélnem – kezdte Éva néhány pillanatnyi hallgatás után. El is pirul, miközben férjére tekintve erőt gyűjt a folytatáshoz. – Huszonnégy éves voltam, Attila pedig huszonhat, amikor összeházasodtunk. Éltük az életünket, jól ment a vállalkozásunk, mindenünk megvolt. Egy év elteltével úgy döntöttünk, gyermeket vállalunk, hamarosan meg is született a kislányunk. A férjem még többet kezdett hajtani, hogy mindent meg tudjunk adni a gyermekünknek, keveset volt itthon. Nagyon magányosnak éreztem magam, Attilát csak késő este láttam, amikor hullafáradt volt. Én emiatt, nem is tudom miként és hogyan, elkezdtem iszogatni. Kezdetben csak egy-egy pohár bort, majd később egyre többet. Mindig csak annyit, hogy jobb legyen a hangulatom, de egy idő után ehhez egyre többet kellett innom.

– Egy ideig fel sem tűnt, hogy mi történik otthon – vette át a történet fonalát Attila. – Tudom, ez jó kifogás, hiszen ennek ellenére figyelnem kellett volna a családomra. Hétvégenként nem is volt gond, akkor minden olyan idillinek tűnt. De a szürke hétköznapok! Egy idő után már azon kaptam magam, hogy ott ülünk a konyhában és a kis asztalnál borozgatunk esténként. Egyre többet, egyre többször nyúltunk a pohár után. Reggelente egyre nehezebben ébredtem, egyre figyelmetlenebb voltam. Ez meg is látszott a vállalkozás eredményein. A sok pofon az élettől, a kezdődő veszekedések részegen: nem is foglalkoztam velük. Azonban egyszer majdnem balesetet szenvedtem. Hosszú hetekig nem ittam, nagyon megijedtem. De elvették a jogosítványomat ittas vezetésért. Ekkor kezdett kinyílni a szemem, ekkor kezdett el zavarni Éva italozása is.

– Fel sem fogtam miért vitázunk, miért zavarja az, hogy legurítok esténként pár pohárral, hiszen rendesen foglalkoztam a lányunkkal, elláttam a háztartást, később a cég ügyeibe is visszatértem – vette vissza a szót az asszony. – Végül meggyőzött, hogy mindez gond, annak ellenére, hogy én nem veszem észre. Közösen elkezdtünk terápiára járni, mivel akárhányszor önerőből megpróbáltunk leszokni, mindig valami visszarántott. Egy hosszabb, tiszta időszak után gyermekünk is született, egy kisfiú. Úgy láttuk, majd az ő érkezése mindent rendbe tesz. Sajnos nem így lett. A férjem visszazuhant, és már nem bírtam, és ő is tudta, önmagunktól nem tudunk kilépni ebből – mondta keserűen.

A betegek egymaguk általában képtelenek megállítani a negatív folyamatot, csaknem tehetetlenek betegségükkel szemben. Ilyenkor kérik a szakemberek vagy önsegítő csoportok segítségét.

– El kell azonban fogadni azt, hogy az alkoholizmus nem gyógyítható, így az önsegítő csoportokkal való kapcsolattartás a későbbiekben is nélkülözhetetlen a betegek számára – tette hozzá.
Hosszú hónapokig járt a pár szakpszichológushoz terápiára. Ahogy ők emlegetik: megélték a poklot, hiszen jelentkeztek  az elvonási tünetek.
– Józanul sokkal nehezebb volt szembenézni a dolgokkal, de sokkal többet törődünk azóta egymással, figyelünk a másikra – folytatta Attila. – A gyermekeinkkel is sokkal több időt töltünk. Mindehhez az kellett, hogy időben kapcsoljunk.
– Most már fel sem tudom fogni, miként kerültünk oda, ahol voltunk. De segítség nélkül nem ment volna, nagyon köszönöm azoknak, akik mindent megtettek azért, hogy kiszabaduljunk az alkoholizmus bűvköréből – mondta Éva.

– Nem kell szépíteni: az alkoholizmus betegség! – állítja Lévai András szociális munkás, családsegítő. Szerinte az alkoholbetegségnél az a legnagyobb probléma, hogy nem alakul ki az érintetteknél a betegségtudat, a legtöbben ugyanis azt gondolják, ők még tudják kontrollálni az alkoholfogyasztásukat.

Szoljon.hu Sokan fel sem fogják, milyen útra léptek – Nagyon nehéz belátni vagy beláttatni a beteggel, hogy túllépett egy bizonyos határt: már nem „szociális ivásról” van szó, azaz nem a buli kedvéért iszik – mondta Lévai András. A szociális munkás, családsegítő hozzátette, erre minél később jön rá, annál nagyobb az esély arra, hogy tragédiák történjenek az életében. Sokan ilyenkor veszítik el a munkahelyüket vagy családjukat, romlik meg az egészségük. Ezen veszteségélmények átélése után döntenek úgy a legtöbben, hogy ideje változtatni az életükön.

A betegek egymaguk általában képtelenek megállítani a negatív folyamatot, csaknem tehetetlenek betegségükkel szemben. Ilyenkor kérik a szakemberek vagy önsegítő csoportok segítségét.

– El kell azonban fogadni azt, hogy az alkoholizmus nem gyógyítható, így az önsegítő csoportokkal való kapcsolattartás a későbbiekben is nélkülözhetetlen a betegek számára – tette hozzá. -->