Meghökkentő precizitás: gyufaszálból faragja a kisfiút

– Nem hiszi, hogy valóban tíz perc alatt kifaragok egy kisfiút a gyufaszálból? Hát jól figyeljen! – a Tiszakürtön élő Németh György kiborít egy doboz gyufát az asztalra, kiválaszt belőle egy szálat.
– Ez éppen megfelelő lesz – vizslatja, majd előveszi csöppnyi kését és nekiáll a faragásnak. Közben beszélgetünk, Gyuri ontja a történeteket, nagyokat kuncogunk mellette.

– Imádom a bicskákat, a késeket. Az első saját bicskámnak külön története van. Még Pesten laktunk (odavaló vagyok ugyanis), amikor apám munka után elment a haverokkal iddogálni. Nem volt ebben semmi rendkívüli, meg abban sem, ha belekeveredett egy-egy verekedésbe. Nyilván aznap este is ez történhetett, apám ugyanis késével a nyakában jött haza. Elmesélte, valaki jól nyakon csapta, de biza’ ellátta ő is a baját! Mi meg csak elhűlve bámultuk az „öreget”, meg a nyakából kilógó bicskanyelet! A bicskához nem nyúltunk, inkább hívtuk a mentőket, akik szerint valóságos csoda, hogy apám életben maradt. És még sokáig utána… Na, azt a kést aztán megkaptam, az lett az első bicskám.

[caption id="" align="alignleft" width="203"] A tiszakürti Németh György igazi különlegességeket alkot
Fotók: Joó Zsuzsa
[/caption]

Gyuri eredeti humorral tálalja múltja történéseit, küzdelmeit, közben persze alakul a „mű” ujjai között. Megtudom azt is, hogyan került kapcsolatba a miniatűr dolgokkal.
– Még kamasz lehettem, amikor egy újság lapozgatása közben megláttam egy fafaragást. A „szobor” alig volt nagyobb, mint egy gyufaszál. Gondoltam, készítek én ennél kisebbet is, nehogy már kifogjon rajtam! – idézi fel a ma már 58 éves férfi. Gyuri első alkotása egy nyurga, Barbie-baba-szerű figura volt, kéz és láb nélkül. Később, ahogy a „művész” egyre jobban elsajátította a faragás szó szerint legapróbb fogásait is, a szobor egyre aprólékosabb lett. Megjelent a külön kéz, láb, fej. Persze, ehhez már nem volt elég precíz az örökölt bicska.

– Az ideális pengét Mohácson láttam meg egy barkácsbolt kirakatában. A kés nagyon drága volt, ezért nyél nélkül vettem meg. Otthon aztán eszkábáltam rá egy kényelmes fogót. Ez az, ni! – mutatja a sok-sok éves szerszámot. De csak egy pillanatra áll meg, máris farigcsál tovább, szemüveg nélkül, biztos kezekkel. Kérdem, mi lesz abból a gyufából, mondja, kisfiú. Majd mesél tovább. Például arról, hogy amikor már a gyufa nem volt számára kihívás, akkor jött a Rotring ceruza 0,5-ös bele, azaz a fél milliméter vastag grafit faragása.

– Persze, mindegyikkel nehéz dolgozni, hiszen picikék, nehéz úgy rögzíteni őket, hogy még véletlenül se csússzanak el. Faragtam már belőlük majmot, Don Quijote-t lóháton, meg a társát, Sancho Panzat is szamárháton, Dózsa György arcképét, meg nyulat, amelyik tojáson ül.

Gyuri még egy gyűjteményét megmutatja, a minikönyvekét. Az egykor nyomdászként dolgozó férfi munkahelyén hamar kitapasztalta, hogyan lehet jó minőségű ici-pici könyveket nyomtatni. Az egyik legkisebből három darab fér el egy gyufaskatulyában. A betűk és a fotók is jól láthatóak. Persze, van kézírásos könyvecskéje is, amit még diákkorában „alkotott”.

– Ezt tintaceruzával írtam, aminek hegyét minden egyes betű papírra vésése után polírozni kellett. Hosszú időbe telt az elkészülte, de máig örök emlék – fűzi hozzá.

– Ismernek már itt, Kürtön, mint a rossz pénzt! Sokan tudják azt is, mi a hobbim. Egyik alkalommal Tálas Laci, az arborétum vezetője lepett meg egy mikroszkóppal, hátha tudom használni ezt a szerkezetet a „szobrászkodásomhoz”. Pont jó volt, hiszen éppen ötvenszeres nagyítás kellett ahhoz, hogy tökéletesen lássam, miként kell a grafitbelet alakítani.
Persze, ehhez is célszerszám szükséges, méghozzá egy három élű ár. Páratlan darab, egyedi díszítéssel, 1972-ből. Vigyáz is rá Gyuri, mint a szeme világára!

– Bár már az sem tökéletes! Még jó, hogy közelre jobban látok, mint messzire! Az pedig még szerencsésebb, hogy a kezem nem remeg! Amikor a grafitot faragom, még a lélegzetemet is vissza kell fognom, hiszen elég egy rossz mozdulat és mindent kezdhetek elölről.
Kiderül, bár a gyufaszál faragása tényleg csak pár percet vesz igénybe, a rotringbél alakítása akár 4-5 órába is beletelik. Ha sikerül, egy-egy vitorláshajónak, táncosnőnek az apró részletei is jól látszódnak. Persze, csak nagyító alatt. Hogy kissé őrült hobbinak tűnik ez?

– Az is! Elismerem – bólogat Gyuri, majd egy könnyed vállrándítás után kezembe adja a befejezett művet. Tényleg tíz perc kellett hozzá. Ha jól látom, ezúttal egy kisfiú „kelt életre” a vékonyka fadarabból.

– Persze, mindegyikkel nehéz dolgozni, hiszen picikék, nehéz úgy rögzíteni őket, hogy még véletlenül se csússzanak el. Faragtam már belőlük majmot, Don Quijote-t lóháton, meg a társát, Sancho Panzat is szamárháton, Dózsa György arcképét, meg nyulat, amelyik tojáson ül.

Gyuri még egy gyűjteményét megmutatja, a minikönyvekét. Az egykor nyomdászként dolgozó férfi munkahelyén hamar kitapasztalta, hogyan lehet jó minőségű ici-pici könyveket nyomtatni. Az egyik legkisebből három darab fér el egy gyufaskatulyában. A betűk és a fotók is jól láthatóak. Persze, van kézírásos könyvecskéje is, amit még diákkorában „alkotott”.

– Ezt tintaceruzával írtam, aminek hegyét minden egyes betű papírra vésése után polírozni kellett. Hosszú időbe telt az elkészülte, de máig örök emlék – fűzi hozzá. A tiszakürti Németh György igazi különlegességeket alkot
Fotók: Joó Zsuzsa -->