A világ legnagyobb trófeás vadjából készített pörköltet a tundrán

Az újszilvási Bolyhos Lászlót nem csak mint híres pálinkafőző mestert, hanem mint vadászt is sokan ismerik. Huszöt évvel ezelőtt fogta először kezébe a fegyvert, akkor még csak ismerkedett e sporttal-hobbival. Azóta már igazán különleges helyeken is megfordult trófeákért, például Kamcsatkán.



– Sok éve dédelgetett álmom volt, hogy a világ legnagyobb trófeás vadját leterítsem. Ez a vad a jávorszarvas bikája, mely Kamcsatkán él, méghozzá a legészakibb részén. Komoly felkészülést igényelt már a kiutazás is. László elmondta, szerencséjük volt, ugyanis a vadászat idején „csak” mínusz 25 fok volt napközben. Már ehhez is speciális ruházatot kellett beszerezni, például pehelykabátot és olyan bakancsot, melyben biztosan nem fagy meg a lába.

– A vad megtalálása napokat vett igénybe. Sok-sok órát töltöttünk a fagyban reggeltől estig, hogy ráakadjunk a szarvasra, míg végül megtaláltuk... életemben ilyen hatalmas állatot nem láttam, lehetett vagy 750 kilós. Gyönyörű szép szőrzete, formája és agancsa volt... Sikerült becserkésznünk, majd leterítenem... – meséli a vadász, aki társaival együtt a tundra kellős közepén dolgozta fel az állatot. Miután a férfi leterítette, máris megnyúzták a bikát, majd kivették a belsőségeit. A combját, a nyakát, és az oldalast a helyiek vitték magukkal, a jávorszarvas többi részét a medvéknek és farkasoknak hagyták az orosz és a magyar vadászok.

[caption id="" align="alignleft" width="425"] Bolyhos László a világ legnagyobb trófeavadjával, a jávorszarvasbikával és az Erdélyben elejtett medvével. FOTÓ: Mészáros János
[/caption]

– Az egyik legértékesebb, legfinomabb részéből, a négy kilós bélszínből pedig én főztem pörköltet ott, a tundrán. Igazi magyarosat! Ehhez itthonról vittem ki alapanyagokat, például a fűszerpaprikát vagy a Piros Aranyat, melyért rajongtak az oroszok. Olyannyira ízlett nekik, hogy az üres kenyérre csak ezt kenték és ették reggelire. Még itthon elkészítettem egy speciális vadfűszer keveréket is melyet vadakhoz szoktam használni, ezt is bepakoltam az útitáskámba és elmaradhatatlan volt az áfonyadzsem is, melyet csak a legvégén tettem bele a pörköltbe.

Megtudjuk, a jávorszarvas húsa meglepően szálkás és száraz, leginkább az öreg marha húsához hasonló ízű. Legalább nyolc óra kellett ahhoz, hogy megfőjön a bográcsban. Illetve, még az sem volt elég...

Veszélyes medvéket kutattak fel

Bolyhos László többek között Erdélyben is vadászott tavaly. Medvéket kellett gyéríteni a hegyek között, melyek olyannyira elszaporodtak, hogy már a kisebb falvak állatait, sőt, lakóit is veszélyeztették. – Fontos volt, hogy ráakadjunk a medvék nyomára. Mozgásérzékelős kamerákat és fényképezőket helyeztünk ki több helyre, hogy azonnal jelezzék, ha feltűnnek az állatok. Végül több medvére is bukkantunk. Bizony, ma már a modern technika is a vadászokat segíti...

– Már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, így amikor az apróbb darabjai puhák lettek, már szedtük is ki a kondérból és fogyasztottuk jó ízűen. A nagyobb részek egy nap alatt se főttek meg, másnap újra alá kellett gyújtani a bográcsnak. Heten voltunk a bélszín-pörköltre, végül az utolsó falatig megettük, még a bográcsot is kitöröltük a kenyérrel. A pörköltet aztán egy kis magyar pálinkával csapattuk szét, mert az ugye elmaradhatatlan. Az oroszok rögtön le is tették a vodkájukat, mely addig tisztességesen fogyott! László kamcsatkai élményeinek emléke a hatalmas trófea, melyet némi viszontagság árán, de hazahozott. Az agacs ma már otthonában, éppen a bejárattal szemben ejti ámulatba a házba betérőket...