Még ma is „dudál” a gyár...

A Tisza mentén benépesedett Szolnok évszázadok óta szárazföldi utak csomópontja, egyben jelentős tiszai átkelőhely – kereskedelmi tranzitállomás. A legendás Szolnoki Járműjavítónak a története is egybeesik a hazai vasútépítés históriájával. A hazai vasútépítés 1846 őszén  kezdődött az első, Pest és Vác, majd a második, Pest és Szolnok között lerakott vasútvonal által – utóbbit 1847. szeptember 1-én avatták fel ünnepélyesen. Ennek megnyitását közvetlenül követő időszakban a vasúti járművek karbantartása nem igényelt nagy javítóbázist, ezért Szolnokon csak egy, a fűtőházzal egyesített kis fiókműhelyt építettek fel az Indóház szomszédságában. Ez volt a legelső szolnoki vasúti járműjavító – mely műemlékké nyilvánított épület ma is áll, mi több, új feladatot kap a hamarosan megnyíló RepTár létesítményegyüttes részeként. Évek múltán azonban, amikor megnyílt a Szolnok–Debrecen (1857) és a Szolnok–Arad (1858) vasútvonal, szükségessé vált egy minden tekintetben méretesebb és felszereltebb javítóbázis létrehozása az immáron vasúti gócpont szerepét is betöltő Szolnokon. A fűtőházzal egyesített fiókműhely 1856-ban tehát szerény funkcióját vesztve megszűnt, miközben, ugyanebben az évben, a Tiszavidéki Vaspálya Társaság megkezdte a jelenlegi, a kezdeti bázis létrejöttét követően máig folyamatosan bővülő Szolnoki Járműjavító megépítését. Az egykori alapkőletételnek – ha volt egyáltalán – ez évben ünnepeljük 160. évfordulóját, viszont a vasúti gépgyár valójában 1858-ra épült fel, s azév májusában kezdte meg tényleges működését.



A Magyar Királyi Államvasutak műhelyeinek ismertetése című, 1906-ban kiadott kötet szerint a szolnoki új műhely: „...1858-ban építtetett fel a Tiszavidéki Vasúttársaság részére. Szolnokon ugyan már 1847-ben volt vasút, ekkor nyílt meg a Pest-szolnoki pálya, melynek járműveit a szolnoki fűtőházzal kapcsolatos műhely javította, azonban a mostani helyen a műhely csak 1858-ban épült fel, s megnyitásakor csak száz munkással dolgozott, de az évek folyamán berendezése és munkáslétszáma már a Tiszavidéki Vasúttársaság idejében megnagyobbodott. A Magyar Királyi Államvasutak birtokába 1880. évben jutott...”.

Három épülettel kezdődött...

A Szolnoki Járműjavító alapításától fogva jelentős szerepet tölt be a vasúti közlekedésben. A Budapesti Hírlap már 1860. február 16-i számában így mutatja be: „...A szolnoki vasúti gépgyár jelenleg a legnagyobb a tiszavidéki vasúttársulat egyéb hasonló gyárai között, melyben gőzmozdonyok, teher-, személy- s málhakocsik” kijavíttatnak, sőt, egészen új kocsik is készíttetnek. Áll e gyártelep a régi indóház s a temető közelében – egy jelenben föltöltött, imént emelt nádas és mocsáros téren, hogy 1855-ben még ott vadkacsákat lőttek – 1858-ban emelt két udvart körítő három épületből...”. Ma pedig már üzemcsarnoksorokon javítanak, sőt az utóbbi években újra gyártanak is vasúti kocsikat.

A MÁV Szolnoki Járműjavító önmagában is a történelem része, az ott dolgozók pedig még formálták is azt. Már javában dudált a gyár az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti kiegyezés 1867-es évében. Két világháborút túlélt – a második után újra kellett építeni. Az üzem munkásai a kalapács mellett fegyvert ragadtak a kaotikus időszakokban: a Tanácsköztársaság idején többségük osztályharcos proletárrá lett. De Dancsi József vezetésével lánglelkű munkások voltak 1956-ban is, amikoris üzemestől elsőként vonultak a megyeháza elé, fegyvert követelve a Budapest felé özönlő – Szolnokon áthaladó – szovjet csapatok feltartóztatására...

Az idő szele azóta is fújt, jobbról is, balról is, a Járműjavító kürtje hol halkabban, hol hangosabban jelzi a városnak, az üzemben 160 esztendeje dübörög a munka, s az élet...