2013.07.19. 12:14
Korszerű körülmények közt dolgozhatnak
Átadták a tízmillióból felújított kenderesi rendőrőrs épületét és a rendőrök, polgárőrök munkáját segítő eszközöket, mely belügyminisztériumi, önkormányzati, lakossági támogatásból valósult meg.
– Az önkormányzat a közbiztonság helyzetének javításához minden segítséget megad a rendőröknek, polgárőröknek. Hiszem, hogy csak együtt, egymás munkájára építve tudunk eredményt felmutatni. Kívánom, hogy az épület legyen munkahelye a hivatását szerető, tettre kész rendőröknek – mondta Pádár Lászlóné polgármester.
– Remélem a rendőrség és polgárőrség munkakörülményeinek javítása a város lakóinak komfortérzetét is növelni fogja. Nagyra becsülendő érték az, amit ez a közösség itt megvalósított – hangsúlyozta Farkasné dr. Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár.
[caption id="" align="alignleft" width="360"] A rendőrőrs épületét Pádár Lászlóné polgármester (a képen balra) mutatta be Farkasné dr. Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkárnak és Farkas József ezredes, megyei rendőrfőkapitánynak. Fotó: Daróczi Erzsébet
[/caption]
– Nagyon fontos, hogy korszerű körülmények között dolgozhatnak munkatársaim, akik az ügyeiket intéző állampolgárokat is itt tudják meghallgatni. A jövőben is megkülönböztetett figyelmet fordítunk arra, hogy a rendőrőrs létszáma feltöltött legyen – ígérte meg Farkas József ezredes, megyei rendőrfőkapitány, aki elismeréssel szólt a helyi polgárőrök és vezetőjük, Czakó István tevékenységéről is.