Meglódulnak a hazai webboltok

2019.08.12. 12:01

Összeolvadhat az eMAG és az Extreme Digital

Kirobbanó erőben van a magyarországi csomagküldő és internetes kiskereskedelem, júniusban 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Kép: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Igaz, az online a teljes forgalomból még így is csak 5,4 százalékkal részesedik – írja hétfői számában a Világgazdaság.

A lap megjegyzi, a dinamikus bővüléshez hozzájárul, hogy az eMAG április óta magyar bejegyzésű portál, ami nyomot hagy a negyedéves statisztikán is: az első negyedévben 25 százalékkal bővült a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom, a második negyedévben pedig 35 százalékot.

A hazai e-kereskedők erőviszonyait jelentősen átrajzolja majd a piac két legjelentősebb szereplője,

az eMAG és az Extreme Digital küszöbönálló fúziója, az összeolvadást augusztus végén, szeptember elején hagyhatja jóvá a Gazdasági Versenyhivatal.

A hazai forgalom fele magyar érdekeltségű

Az eNET szerint a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az ezermilliárd forintot, de ennek csak alig több mint a felét adták a magyar érdekeltségű e-kereskedők.

Az elmúlt 4-5 évben a virtuális térben a műszaki cikkek kategóriája után a divatruházat kereskedelme erősödött a leginkább, a szakértők úgy vélik, a következő 2-3 év viszont az élelmiszerről szól majd a weben.

Az online rendelések kosárértéke jelenleg nemritkán három-ötszöröse

a hagyományos bevásárlókocsikénak.

A lap idézi a GKI Digital és az Árukereső közös felmérését, amely szerint a magyarországi online kiskereskedelem forgalma tavaly 425 milliárd forint volt, 17 százalékkal több, mint 2017-ben. Az év elején 3,2 millió aktív online vásárló volt, ez egy év alatt 6,5 százalékos növekedés. A hazai online vásárlók tavaly átlagosan tizenkétszer rendeltek, alkalmanként 11 ezer forintért.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!