Részletes útmutató, tanácsok

2020.03.29. 18:00

Így segíthetnek az otthoni okostévék a távoktatásban

Szinte minden otthonban vannak olyan eszközök, amelyeket könnyen bevonhatunk a folyamatba – ilyen például az okostelevízió is, amely plusz egy digitális eszközként segítheti a családokat.

Forrás: LG

Pár hasznos tipp, melyek segítségével az otthoni tévékészülék is fontos szereplőjévé válhat a távoktatásnak.

Online Kréta és Tanterem

Jelenleg nincs egységesen használt rendszer vagy protokoll arra vonatkozóan, hogy milyen alkalmazást kell használni a távoktatáshoz, az Oktatási Hivatal mindenesetre a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert, vagyis a KRÉTA-t javasolja. A rendszer minden szülő és diák számára ismerős lehet, hiszen eddig elsősorban adminisztrációs felületként alkalmazták az iskolák – az osztályzatok beírása és a tanulók értékelése is ezen a felületen zajlott –, de jól használható az online tanulásban is, hiszen alkalmas a tudásanyag átadására, podcastek letöltésére, valamint a kétoldali kommunikációra.

Emellett minden jel arra utal, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban igen fontos szerepet kaphat a Google Tanterem. Ez olyan ingyenes szolgáltatás, amellyel bárki egyszerűen hozhat létre kurzusokat és mapparendszereket, oszthat ki és ellenőrizhet feladatokat vagy kommunikálhat a diákokkal.

A Kréta és Tanterem alkalmazások számos eszközről érhetők el ingyenesen. A leggyakrabban asztali számítógépről vagy laptopról, böngésző segítségével használják a felületeket. Hasonlóan népszerű a mobilra vagy tabletre letöltött alkalmazások használata, hiszen a KRÉTA és a Google Tanterem is kínál applikációt ezekre a digitális eszközökre.

Televízió, mint oktatási eszköz

Mint ismert, az alapvetően kulturális témákra fókuszáló M5 televíziócsatorna minden hétköznap olyan tartalmakat sugároz, amelyek segítik az otthoni tanulást, de nem csak emiatt kaphatnak kiemelt szerepet a tévékészülékek. A ma kapható LG okostelevíziók gyorsan és egyszerűen csatlakoztathatók a mobileszközökhöz és számítógépekhez, így az online oktatás során használt alkalmazásokat egyszerre többen nézhetik, amellyel egyszerűbbé és kényelmesebbé válhat a tananyag elsajátítása és a családtagok együttműködése – mondta el Slezsák Dániel szórakoztatóelektronikai szakértő.

Az alábbi funkcióknak köszönhetően a tévéket is könnyedén bevonhatjuk az otthoni oktatási gyakorlatba.

1. Böngésző

Az okostévék szerves részét képezi a webböngésző, így ezt használva csak be kell írni a megfelelő internetes címeket, és máris lehet használni a KRÉTA-t. Fontos megjegyezni, hogy az LG televíziók képesek együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott billentyűzettel, illetve egérrel, aminek köszönhetően a szövegbevitel és a navigáció is gyors, valamint kényelmes. Ennek köszönhetően a böngésző a tévén gyakorlatilag majdnem úgy használható, mint egy számítógépen.

2. Képernyőtükrözés

A kompatibilis okostelefonok kijelzője egyszerűen, vezeték nélküli úton tükrözhető a televízió nagyméretű képernyőjére az LG TV Plus nevű ingyenes alkalmazás, a Screen Share/Miracast technológia (a legtöbb mobil ilyenkor a tévé mozgásérzékelős Magic Remote távirányítójával is vezérelhető) vagy Apple készülékek esetén az Airplay szolgáltatás segítségével. Ezt követően nincs más dolga a diákoknak, szülőknek, mint elindítani a KRÉTA vagy Google Tanterem applikációt a mobilon, és máris láthatják annak képét a tévé nagy kijelzőjén.

3. Számítógépes monitor

A számítógépek is egyszerűen csatlakoztathatók egy okostelevízióhoz, így a feladatokat sokkal kényelmesebben láthatjuk egy nagy képernyőn. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy HDMI kábellel összekötni a laptopot vagy asztali gépet a tévével.

Hasznos linkek, tanácsok

Azoknak, akik szeretnék online oktatásra használni okostévéjüket, érdemes ellátogatniuk erre a weboldalra.

A KRÉTA és a Google Tanterem letöltési lehetőségei

Böngésző (televízió, számítógép, tablet, mobil)

KRÉTA

Alkalmazás (tablet, mobil)

KRÉTA Android

KRÉTA iOS

Google Tanterem

Android

Apple

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!