Digitália

2023.02.05. 06:00

Ilyen népszerűséget egy program sem szerzett ennyi idő alatt

Indulásától számított öt nap alatt egymillió felhasználót tudhatott magáénak: másoknak ez évekbe telik.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ociacia

Természetesen a legtöbb ember figyelmét megragadó, ingyenesen, bárki által ide kattintva elérhető ChatGPT mesterséges intelligencia robotról van szó. A mesterséges intelligencia eszköz a tavaly novemberi 

indulása után mindössze öt nappal egymillió felhasználót szerzett.

Az emberihez hasonló szöveget előállító AI botot novellák, próza, zene és szakdolgozatok írásától kezdve programozásáig, matematikai feladatok megoldásáig és fordításokig sokféle felhasználásra használták – legutóbb például külön felkészítés nélkül(!) tett le sikeres orvosi szakvizsgát. Némelyik produkciója igazán sci-fi-be illő.

A Microsoft alapítója, Bill Gates már figyelmeztetett arra, hogy az olyan mesterséges intelligencia technológia, mint a ChatGPT, felválthatja az embereket számos fehérgalléros munkakörben. A Microsoft minap megerősítette, hogy több millió dollárt fektet a ChatGPT-t gyártó amerikai OpenAI vállalatba.

Más népszerű online szolgáltatásoknak sokkal tovább tartott, hogy elérjék az egymillió felhasználót. Az Instagram azok közé tartozik, amelyek majdnem összehozták: a népszerű közösségimédia-szolgáltatás mindössze 2,5 hónap alatt egymillió felhasználót szerzett – igaz, az alkalmazás letöltéseivel mérve.

A Spotify és a Dropbox is gyorsan elérte a bravúrt – öt, illetve hét hónap alatt, mivel olyan szolgáltatások, mint a ChatGPT, vagyis azonnali gyakorlati felhasználást kínálnak. Az Instagramon kívül a közösségi médiaszolgáltatásoknak általában valamivel tovább tartott, míg egymillió felhasználót szereztek.

Azonban figyelembe kell venni, hogy a lenti diagramon szereplő versenyzők némelyike több mint 15 éve alakult: az internet terjedésével az online szolgáltatások gyorsabban tudják elérni a felhasználókat.

Amikor a Netflixet 1999-ben elindították előfizetéses szolgáltatásként, az egymilliós felhasználószám elérése 3,5 évet váratott magára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!