Kreatív menyegző

2018.07.17. 15:14

A vőlegény csuklós busszal vitte oltár elé az arát

Ki mondta, hogy csak limuzinnal, hintóval vagy cabrióval menő érkezni az esküvőre?

Nyíregyházán ezek után biztosan megújul a divat: igen magasra tette a lécet Dankó György, aki egy csuklós Ikarussal vitte menyasszonyát és a násznépet is a nagy napra. Minderről a Bors keddi lapszáma számolt be.

Mint írják, még az igen kimondása előtt pár perccel is dolgozott a nyíregyházi vőlegény, a 39 éves Gyuri ugyanis Dia mellett másba is szerelmes: a hivatásába. A férj ugyanis buszvezetőként dolgozik. Éppen ezért gondolta úgy, összeköti a kellemeset a hasznossal és busszal viszi kedvesét és a násznépet a menyegző helyszínére.

Fotó: Fazekas Erzsébet / Bors Online

Azt gondolhatnánk, hogy ennél már nem is lehet különlegesebb egy esküvő, de a pár még tudja fokozni: Dia és Gyuri kapcsolatát a kezdetektől behálózta a csuklós busz, hiszen egy vasárnapi napon, a 8-as járaton találkoztak először, úgy 16 évvel ezelőtt. Azután a nőnek volt néhány „felesleges” köre a járművel, hogy jobban megismerje leendő férjét és gyermeke apját, merthogy már úton van a kis trónörökös is.

„Azóta egyszer már külön vált az utunk, de a sors újra összehozott minket, akkor már a közösségi oldalnak köszönhetően”

- mondta a leendő apuka.

„Nagyon örültem a buszos esküvőnek, mert annak idején ugyanilyen típuson ismerkedtünk meg. A díszítés meglepetés volt, a férjem intézte. Kiteljesedett a tinikori szerelem!” – mesélte a boldog ara a Borsnak.

Borítókép: Bors / Fazekas Erzsébet

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!