bűnügy

2019.06.13. 18:20

Kővel ütöttek agyon egy teknőst egy magyar állatkertben

Az esetet a térfigyelő kamera is rögzítette.

Szomorú esetről adott hírt a Fővárosi Állat- és Növénykert. Mint írták, szerda délután egy látogató kockakövet dobott az egyik görög teknősre.

Az állat halálosan megsebesült.

A gondozók a zárás előtti állományszemlén találtak rá a teknősre, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok sajnos már nem tudtak segíteni rajta, így el kellett altatniuk az állatot.

„Óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, és a belső szervei is súlyosan sérültek”

- írják.

https://www.facebook.com/allatkert/photos/a.489881070895/10156095319025896/?type=3

A térfigyelő kamera rögzítette az esetet a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősöket mutatnak be egy füves kifutóban. A felvételen az elkövető és a vele lévő ember is jól látható.

A felvétel alapján szerdán fél hat után nem sokkal a tettes kivette az egyik teknőst a kifutóból, aki valószínűleg a kezébe piszkított – ez nem ritka reakció ilyen esetekben ezeknél az állatoknál. Ezután a látogató keresett egy követ és agyonütötte a teknőst.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A térfigyelő kamerák felvételeit átadták a nyomozóknak és azt is fontolgatják, hogy közzéteszik a felvételt.

Csütörtökön kora délután a teknősök kifutójánál helyszíni szemlét is tartottak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!