Népszámlálás

2021.08.18. 19:15

A történelemben először csökkent a fehér lakosság aránya

A statisztikai hivatal adatai szerint a fehér lakosság aránya 8,6 százalékkal zsugorodott 2010 és 2020 között az Egyesült Államokban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A The Washington Post című amerikai lap megjegyezte, hogy a változás ellenére most is a fehér lakosság alkotja a legnagyobb népességcsoportot mintegy 204 millió fővel, ami a 330 milliós összlakosság 61,6 százaléka.

A statisztikai felmérés megállapította azt is, hogy az amerikai lakosság jóval kevertebb és változatosabb annál, mint amit a korábbi népszámlálások mutattak. Szakértők szerint ez mindenekelőtt a demográfiai változásokra, valamint az új statisztikai módszerekre vezethető vissza.

A népszámlálási adatok szerint a spanyol, illetve latin-amerikai gyökerekkel rendelkező lakosság 23 százalékkal növekedett 2010-hez képest. Számuk 62 millióra gyarapodott az Egyesült Államokban, így jelenleg a lakosság 18,7 százalékát teszik ki. Az afroamerikai lakosság részaránya pedig 12,4 százalék, amíg az ázsiai gyökerekkel rendelkezőké 6 százalék.

Jelentősen megnőtt viszont azok száma, akik egyszerre több népcsoport tagjaként határozzák meg magukat. A felmérés szerint számuk 9 millióról 33,8 millióra növekedett 2010 és 2020 között, ami 276 százalékos emelkedés.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!